Nem is olyan könnyű erre a kérdésre válaszolni. A vásárokon leterített ponyván való árusítás még korántsem vall a mű értékéről. Petőfi és Arany ponyva kiadású versei a bizonyítéka ennek. Sokan úgy vélik, hogy minden bűnügyi, kalandos vagy könnyű szerelmi történet - ponyva! Ez nem így van, a tartalom önmagában nem dönti el a mű értékes vagy silány voltát. A Bűn és bűnhődés vagy a Szegény gazdagok tartalmánál fogva bűnügyi regény, de ugyanúgy nem mondhatjuk ponyvának, mint a világirodalom számos más bűnügyi tárgyú regényét sem. Tartalmuknál fogva Voltaire regényei vagy Szolovjev Csendháborítója mind kalandregény, ugyanakkor irodalmi remekművek. A szerelem pedig a világirodalom legszebb regényeinek alaptémája.

A ponyva lényegét másutt kell keresnünk. Az első ismérv olyanfajta érdekesség, amely semmiféle lelki gazdagodást nem ad az olvasónak. A második ismérv a stílus igénytelensége. A harmadik és talán legfontosabb jegye: a valóság meghamisítása, méghozzá nem is körmönfont, hanem igen silány eszközökkel.

Mit értsünk a valóság meghamisításán? Vajon a különböző Bill, Jack, Nick és egyéb keresztnevű ál-amerikánusok mondanak-e valamit is az igazi amerikai életről vagy akár csak az amerikai alvilágról? Vajon Courths-Mahler és Beniczkyné Bajza Lenke ábrándos erdészlányai és nagylelkű grófjai vagy Szomaházi hírhedt, méltóságos asszonnyá emelkedő gépírókisasszonya elmond-e valamit is a halódó feudalizmus és az uralomra került kapitalizmus társadalmáról? Nem, ezek rendkívül szimpla kitalációk, ahol a fordulatosság sehogy sem felel meg az élet sokkal érdekesebb fordulatainak, az érzelmek pedig laposak és hamisak. A ponyva általános jellemzése után talán most sorra vehetnénk az egyes műfajokat is.

A ponyvaregényeket általában négy csoportra oszthatjuk. Legközismertebb, és valljuk be, legkevésbé ártalmas hatású a detektívregény. Ez lényegében álrendőrök és álrablók álküzdelme, álbűneset miatt. Lényege, hogy az elején ott a hulla, és az olvasó hiába találgatja, végül kiderül, hogy egész más a gyilkos, mint akire gyanakszik. A detektívregény olvasása jobban emlékeztet a keresztrejtvény fejtésére, mint az irodalmi élményre. Senkinek sem árt. Egészen más és sokkal veszedelmesebb műfaj a szerelmi ponyva, köznapi nyelven a limonádé regény. Ez a műfaj ugyanis igen következetesen a politikai öntudattól akarja megszabadítani az olvasót, és rábeszéli, hogy szerelem útján igyekezzék egyéni karriert csinálni. Az imperializmus propagandaeszköze a kalandos, gyarmati tárgyú regény, amelynek legismertebb példája a légiós regény. Ez mulatságos kalandok során kedvező színben igyekszik beállítani a gyarmatosító hatalmakat. De itt vigyázat! A sokat emlegetett P. Howard (Rejtő Jenő) - regényei nem ide tartoznak, ezek nem légiós regények, hanem a légiós regények paródiái, és úgy viszonyulnak mintaképeihez, mint a Don Quijote a lovagregényekhez.

Végül emlékezzünk még meg a ponyvaregények legostobább és legártalmasabb fajtájáról, a rémregényről: Drakuláról és társairól. Ezek a puszta idegizgalommal és az ösztönök felszabadításával igyekeznek hatni. Nyílt kultúraellenség nyilvánul meg bennük. Fiatalabb olvasók esetében pedig egyszerűen árt az idegeknek, tehát nem az esztétika, hanem az orvostudomány körébe tartoznak.

"Én is ember vagyok és érzek akárcsak te
csak én felismerem, de téged a saját öntudatod csap majd be..."