A mai tükör ősét, a "természetes" tükröt már az őskorban is ismerték. És hogy mi volt ez? Nem nehéz kitalálni, hogy a tükröző víz, amelybe belepillantva - bár egy kicsit elmosódva - de mindenki megbámulhatja önmagát.

A legrégebbi, nem "természetes" tükröt csiszolt rézkorongból készítették, s az egyik legősibb példányra Susában találtak rá. Ezt az érdekes tárgyat az egyiptomiak is ismerték. Az etruszkok és a rómaiak pedig iparszerűen gyártották. Kezdetben a tükör egyik oldalán csiszolt fémlap volt. Rómában leginkább bronzból, de ezüstből, sőt aranyból is készítették. Ismerték az ókorban már az üvegtükröt is, de kezdetleges technikája miatt nem vált általánossá.

A középkorban, a 14-15. században főleg fém-: acél-, ezüst- és aranytükröket használtak. Általában ládikában tartották az egyéb használati és piperetárgyak között, ám az előkelőbbek ékszerként is viselték: a férfiak zsebben, az asszonyok pedig övre akasztott láncon. Mivel ezek a fémek sohasem tartoztak az olcsó kategóriába, inkább csak a gazdagok engedhették meg maguknak, hogy tükrökkel ékesítsék a ruházatukat.

Voltak asztalra állítható tükrök is. Az üvegtükör egészen kis méretben készült, mert az üveget a középkorban még csak fúvással tudták előállítani. A forró üveglapra öntötték az ónt, így kapták a tükröt.

A tükör művészi elkészítésében különösen Velence vált híressé. A tüköripar azonban különösen akkor lendült fel, amikor Franciaországban a 17. század második felében, XIV. Lajos uralkodása alatt felfedezték az üveg öntését. Ezzel a módszerrel már nagyméretű tükröket is elő tudtak állítani.

A tükör mögött mindig van valaki. Én, te vagy ő? A tükör a lelkiismeret. Nincs felmentés, nincs megváltás. A tükör nem hazudik. Vagy mégis!?