Tudod-e?

Mióta van színházjegy?

2011. március 15. - octo21

A színházjegy története a színház legősibb korába nyúlik vissza. Eredete körülbelül arra az időpontra tehető, amikor a színielőadás kilép a vallásos kultusz keretei közül, és színészek által, közönség előtt bemutatott produkcióvá válik.

Tehát már a régi görögök is ismerték a színházjegyet, ők a maguk idejében szümbolonnak mondták a korong alakú érmét, amelyet ólomból, csontból, agyagból, sőt elefántcsontból készítettek. A görög színház belépődíja egy előadási napra két obulus volt, míg a három játéknapra kiterjedő drámai trilógia belépődíja egy drachma volt.

A színházjegy formája nem változott meg Rómában sem. De újítás, hogy a tessera megjelölte annak a cuneusnak, vagyis ék alakú mezőnynek a számát, ahol a "jegy" birtokosa szabadon helyet foglalhatott. Tehát a számozott ülőhely az antik Rómában jelent meg először.

S mi történt Shakespeare korában?

Shakespeare idejében színházakban már végérvényesen szabályozódik a belépőjegyek ára. A Blackfriars Theatre-ben a földszinti belépőjegy 8 pennybe, a páholy pedig 2 shillingbe került.

Mit tudunk a régi magyar színházjegyek áráról?

Erre vonatkozóan a legrészletesebb útmutatással a Nemzeti Színház megnyitó díszelőadása szolgál 1837. augusztus 22-én:
Emeleti páholy: 4 forint.
Emeleti zártszék: 1 forint 30 krajcár.
Földszinti bemenet: 48 krajcár.
Karzati bemenet: 10 krajcár.

És a zsöllye? A zsöllye általában párnázott, ruganyos, kényelmes karosszék a színházban, a zenekari ülés után következő legjobb és legdrágább ülőhely. És mitől zsöllye? Honnan kapta ezt a különös hangzású nevét? A latin "sella", vagyis szék szó átvétele; 1510 körül már szerepel régi magyar nyelvű okleveleinkben.

"A véletlenek az Isten bátorító pillantásait megtestesítő, nélkülözhetetlen útjelző táblák, melyek eligazításunkat szolgálják az élet ösvényein való barangolásaink során. Ha megtanuljuk őket értelmezni, sokkal gazdagabb lesz az életünk."

A bejegyzés trackback címe:

https://octo.blog.hu/api/trackback/id/tr452740776

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása