Ahogyan az ünnep eredete, úgy a Bálint-nap névadója is a homályba vész. Teljes bizonyossággal nehéz lenne azonosítani azt a személyt, aki a Valentin-napi hagyományok kötődnek. (Ebben a tekintetben a Mikuláshoz hasonlít egy kicsit a Bálint-nap.) A legfőbb gondot az okozza, hogy Szent Bálint (Valentin vagy Valentinus) akár három is lehetett az ókori Római Birodalom hanyatlása idején, a kereszténység megjelenésekor, illetve kicsit később.

A három Valentinus nevű keresztény mártír közül az egyik egy pap lehetett Rómában, egy másik talán püspök volt Interamnában (a mai Terniben, nem messze Rómától), a harmadik vértanú pedig Africa provinciában élhetett. A szent személye, illetve születési helye és ideje sem pontosan ismert, halála pedig szintén bizonytalan.

Bálint neve mindenesetre nem szerepelt a 354-ben készült két mártírlistán, viszont 496-ban – mások szerint 498-ban - I. Gelasius pápa már elrendelte az ünnepét, s Szent Bálint a szerelmesek, a lelki betegek és az epilepsziától szenvedők védőszentje lett. A római katolikus naptár szerint 1969-ig ünnepét február 14-én tartották, amikor kivették a külön napon ünnepelt szentek sorából. Ez a nap azonban ma is Bálint, illetve Valentin névnapja.

A Bálint-napi szokások eredetét sokan azzal magyarázzák, hogy Szent Bálint, Terni (Interamna) püspöke a 14. században a jegyesek és fiatal házasok védőszentjévé vált Angliában és Franciaországban. Egy történet szerint ugyanis - mielőtt keresztény hite miatt II. Claudius császár idején kivégezték - Bálint a hite erejével börtönőre vak leányának visszaadta a látását, majd február 14-ei kivégzése előtt búcsúüzenetet küldött a lánynak, „A te Bálintod(tól)” aláírással.

Ez a Bálint-napi üzenetküldés eredetének leggyakoribb magyarázata a Wikipedia szerint. A history.com a Valentin-nap egyik legendáját a Kr. u. 3. századra vezeti vissza. Eszerint Valentin (Bálint) pap volt II. Claudius császár idején. A császár ekkoriban határozott úgy, hogy a nőtlen férfiak jobb harcosok, mint a családosak, ezért a fiatalabbak számára egyszerűen megtiltotta a házasságkötést. Bálint azonban igazságtalannak gondolta ezt, és II. Claudius akarata ellenére, titokban továbbra is összeadta a fiatal párokat. Amikor rájött, hogy mit tesz, a császár halálra ítélte őt.

Franciaországban és Angliában a középkorban azt gondolták, hogy február 14-én kezdődik a madarak párosodási szezonja, mindez tovább erősítette az ünnep romantikus vonásait. Az angolszász területen e nap népszerűsége Geoffrey Chaucer, angol költőnek a „Madarak parlamentje” című költeményére nyúlik vissza. Ez 1383-ban feltehetően II. Richard király udvarában megtartott Valentin ünnepségekre készült. A mű szerint a madarak épp ezen az ünnepnapon Triász, a természet istennője köré gyűlnek, hogy így mindegyikük egy társra találjon.

A legrégebbi ismert Valentin-napi üdvözlet egyébként írásban Károly orléans-i hercegtől maradt fenn: a londoni Tower börtönből feleségének írt levele 1415-ből származik. A levél egy kéziratgyűjtemény részét képezi, a kollekciót a londoni British Library őrzi.

Nagy-Britanniában a XVII. században vált rendkívül népszerűvé a Bálint-nap. Az amerikaiak az 1700-as évektől kezdték a kézírásos „valentine”-eket írni, az első tömegszériában készült lapok viszont az 1840-es években jelentek meg, Esther A. Howland jóvoltából. Jelenleg körülbelül egymilliárd ilyen képeslapot, üdvözletet juttatnak el egymáshoz a szerelmesek, akiknek az ünnepévé alakult fokozatosan a Valentin-nap. (Ezzel a 2,6 milliárdos forgalmú karácsony mögött a második helyen áll ez az ünnep.)

Majd szeretsz? Én most szeretlek
most vagy itt, hát most ölelj meg
a jövő sötét világ.
Késlekedsz még? Jöjj csak szépen,
most csókolj meg százszorszépem,
gyorsan száll az ifjúság.

(William Shakespeare: Carpe Diem, részlet a Vízkeresztből - Radnóti Miklós fordítása)