A köztudattal ellentétben a pingvinek nem csak a déli sarkon (Antarktiszon) élnek, elterjedési területük egészen 45. szélességi fokig húzódik. Tehát a kérdés úgy hangzana helyesebben, hogy miért csak a déli féltekén élnek pingvinek.

A pingvinek eredeti származási helyéről csak találgatások vannak, egyes feltételezések szerint Új-Zéland vagy az Antarktisz lehetett az „őshazájuk“, de mindenképpen a déli félteke, az északi féltekén eddig még nem találtak pingvin fosszíliát.

A későbbiekben a faj elterjedésekor az Egyenlítő környéki meleg tengeráramlások egyfajta akadályt jelenthettek a hidegkedvelő állatok számára, valószínűleg ezért maradtak a déli féltekén. Emellett feltehetőleg a trópusi területek nagyszámú ragadozómadár állománya is akadályozta a faj északabbra vonulását.

A legtöbb pingvinfaj a 45. és a 60 szélességi kör között fordul elő. Ausztrália, Új-Zéland, Dél-Afrika és a Falkland-szigetek partközeli vizeiben éppúgy megtalálhatók, mint Peru és a Galapagos-szigetek magasságában. Ugyanakkor a legnagyobb egyedszámban az Antarktiszon és az ahhoz közeli szigeteken fordulnak elő.

Mivel hidegkedvelő állatok, a trópusi területeken való előfordulásuk a hideg tengeráramlásokhoz kötődik: Dél-Amerika nyugati partján a Humboldt-áramlás, Dél-Afrika nyugati partján a Benguela-áramlás biztosít kedvező körülményeket számukra.