Daphne rátartós nimfa volt, aki minden hódolóját visszautasította. Apollón a szerelemtől égve üldözőbe vette, és már-már elérte a jajveszékelő leányt, de akkor anyja, a Föld, Gaia elsüllyesztette, és helyébe egy babérfát növesztett, illetőleg magát a lányt babérfává varázsolta.

Apollón bosszúja Daphnét örökzöld babérrá változtatta, és a szép nimfa a növényekben is tovább élt. Ettől kezdve Apollón és a babér elválaszthatatlanok lettek. A fa minden tulajdonságát az istentől kölcsönözte, és Apollón papjainak szertartásaiban mindig szerepelt a babér. Fejükön babérkoszorút hordtak, és éjszakára a párnájuk alá is bedugták, mert segítségükkel álmaikban is megjelent a jövő. Amikor jóslataikat előadták, kezükben babérágat tartottak, és bogyóját rágcsálták. Ha Apollónnak kedves áldozatot akartak bemutatni, akkor babérfát égettek. Az égő babér elmondta nekik eljövendő sorsukat. A csendes tűz rossz előjel volt, de erős, pattogó lángjai boldog időket sejttettek.

A babért akkor ismerhetjük meg igazán, ha Apollónt ismerjük. Apollón volt a lant és a költészet istene; ezért került babérkoszorú a költők fejére. Apollón volt a bűnbocsánat istene, így lett a babér a bűnbocsánat jelképe. A római katona babérággal törölte le véres kardját, hogy istenei megbékéljenek.