Tudod-e?

Tojás a történelemben

2010. május 06. - octo21

Az ételeink között kevés olyan fontos szerepet játszó eledel van, mint a tojás. A finn népi eposz, a Kalevala a világot költi ki belőle, a görög Pithagorasz tanítványai pedig beépítették bölcseleti rendszerükbe. És az ókori rómaiak étkezésében is rendkívül nagy szerep jutott neki, hiszen ők az ebéd kezdetén tojást, a végén pedig almát ettek. Innen ered a latin szólás: "ab ovo usque ad mala", magyarul "a tojástól az almáig", vagyis "kezdettől végig".

A babonás varázsműveletekben is nagy jelentősége volt a tojásnak. Néró római császár felesége megkérdezett egy jósnőt, Szibillát, hogy vajon fiú- vagy leánygyermeke születik-e. Nem volt mindegy ugyanis, hiszen a királyi család a fiú trónörököst várta: az akkori (nem csak királyi) családokban - éppen az öröklés miatt - sokkal nagyobb volt az öröm, ha fiú született. Az oraculum, azaz a jóslat pedig így hangzott: "Tégy kebledbe egy friss tojást, s őrizd addig ott, míg kikel. Ha kakas búvik ki belőle, akkor adj hálát az istennek, mert fiad születik!" A császárné követte a szibilla tanácsát, és a jóslat véletlenül beütött. Fia lett, akinek a Tiberius nevet adták. Erre aztán Róma minden hölgye követte a példát, s a történetíró Plinius mosolyogva jegyezte fel, hogy kíváncsiságból mindannyian tojásokat keltettek ki.

A tojás később vitézségi érdemül is szolgált. Például egy régi német krónikában ezt olvashatjuk: "Midőn Seyfried Schweppermann nürnbergi patrícius a frank segédcsapatok élén Mühldorf mellett, 1322. szeptember 28-án megverte az osztrákokat, Bajor Lajos császár a nevezett nap estéjén lakomát rendezett, melyen Schweppermannt és seregét főtt tojásokkal vendégelte meg. Minden vitéznek adassék egy tojás - így kiáltott fel a császár -, a derék Schweppermann-nak pedig kettő!"

Azóta már a régi pogány babonákban, varázslatokban nem hiszünk, sőt az étkezési szokásaink is módosultak némiképp, a tojás azonban - valószínűleg laktató és egészséges mivoltánál fogva is - továbbra is rangos helyet foglal el a táplálkozásunkban. És világszerte a termékenység szimbólumává vált. Ezért fogyasztjuk húsvétkor is, illetve a tavasz közeledtével.

A bejegyzés trackback címe:

https://octo.blog.hu/api/trackback/id/tr61980358

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása