Ki ne ismerné a magyar konyha mostanában már sokak által lenézett, ám pozícióját töretlenül őrző vezérhajóját, a pörköltet? Ez az idegen nyelvekre teljességgel lefordíthatatlan és jobbára körülírhatatlan magyar ételféleség - sok máshoz hasonlóan - a népi ételkészítési kultúrából emelkedett az étlapok világába. Ismerjük, fogyasztjuk, kedveljük vagy lesajnáljuk, mint az idegen eredetű rántott húst, de nem tudjuk, hogy miért  is pörkölt a pörkölt. A választ az archeológia és a néprajz adja meg.

Mint tudjuk, a honfoglalás-kori pusztai népek, köztük a magyarság ősei is lényegesen szegényesebb fűszerválasztékkal rendelkeztek, de nélkülözniük kellett a konyhakerti kultúrák áldásait is. Nem szólva az ételkészítési technológiák egysíkúságáról, ami szinte csak a nyárson sütésre és az üstben való főzésre korlátozódott. Ám ínyencek akkor is voltak, igény akkor is volt a változatos ízek kialakítására.

Szóval a régészeti-és néprajzi kutatások szerint így készítették nomád őseink a pörköltet: Az üstbe, vagy későbbi kifejezéssel bográcsba, először a szabd tűzön óvatosan megpörkölt borjúlábakat helyezték, majd erre szórták az összedarabolt húst és adalékanyagokat. Így a megpörkölt borjúláb kellemes pörkös ízt kölcsönzött az ételnek.

 Nálunk még szívből szolt a ria Hungária,
pedig nekünk sem volt mindig az égbolt vanília...