A perec születéséről több legenda is kering. Egyesek szerint már az ókori Rómában ismert volt egy, a perechez hasonlatos tésztájú, kör alakú péksütemény, amit a karperecre emlékeztető alakja miatt brecea-nak neveztek. Ebből a szóból alakult ki később a német Bretzel, majd ennek folyományaként született meg a magyar perec szó.

Annyi bizonyos, hogy kör alakú péksütemény maradványokat találtak ókori sírokban. A kör a védelem, a tökéletesség, a teljesség szimbóluma szinte az egész világon. Feltehető, hogy – az említett szimbolikának köszönhetően – ezek a kerek péksütemények áldozati ételként kezdték karrierjüket.

Más eredettörténet szerint a perec úgy született, hogy a VII. században egy olasz szerzetes a buzgón imádkozó diákjait kezdte el megcsavart péksüteményekkel jutalmazni. A csavarintás jelképezte az imára kulcsolt kezet. A tésztának a beszédes pretiolas, azaz jutalom nevet adta.

A fennmaradt írásokból tudjuk, hogy a kora középkorban olyan népszerű volt ez a fajta pékáru, hogy a legtöbb kolostorban perecet kínáltak az étkezésekhez, kiváltképp a vacsorához. Mivel kolostorokban és főleg böjti időszakban készítették a perecet, így az alapanyagok között csak a liszt és a víz szerepelt. Tojást, zsírt és tejet ezek a pékáruk nem tartalmazhattak. Ahogy telt az idő, a perec úgy vált a Nagyböjt és a Húsvét szerves részévé. Sőt bizonyos fejtegetések szerint, a tészta hurkaiból kialakuló részek magát a Szentháromságot jelképezik.

A perec azonban nem csak a Húsvéttal kötött szoros kapcsolatot, hanem a pékmesterek jelképeként is egyre gyakrabban tűnt fel. A XII. századtól kezdve a legtöbb céhfirmán és egyéb céhhez kötődő anyagon megjelent a perec, mint díszítő vagy azonosító szimbólum. A gótikus katedrálisok közül többön is található perec alakú díszítés, főleg ott, ahol a pékek céhe jelentős támogatással járult hozzá a templom építéséhez. A templomok mellett, sok esetben a megboldogult pékmestereknek perecmotívummal gazdagított fejfát állítottak a sírkertekben.

Perec eredet-históriák még a középkorban is keletkeztek. Ilyen a bajor, lúgozott perec története, ami a hagyomány szerint egy pékbalesetnek köszönhető. Állítólag a XV. században, a wüttembergi Urach városában egy Eberhart nevű gróf halálra ítélt egy péket, aki úgy menekülhetett csak meg e szörnyű végtől, ha olyan kenyeret készít, amin háromszor süt át a nap. A legenda szerint a pék leleményességének köszönhetően született meg a hurkolt perec, amit az életéért remegő mester véletlenül a felmosáshoz odakészített lúgba ejtett.

A perec  feltételezhetően a XVII. század második felében a holland telepeseknek köszönhetően érkezett meg Amerikába. Állítólag ekkortájt tartóztattak le egy Jochem Wessel nevű telepest is, aki a szűkös közös gabonakészletet megdézsmálva készített pereceket és azokat eladta az indiánoknak. Ebben az időben jelennek meg az első puha tésztájú perecek is, amik aztán a mai napig oly jellemzőek az Újvilág perec-kínálatára...

Néha gyerekesen kell viselkedni, ha el akarunk érni valamit...