Meséink csodás lényei közt nevezetes szerepe van a "vasorrú bábának". Legtöbb mesénkben ezen a néven szerepel az ártó szellem, aki a hőst el akarja pusztítani.

A kérdés az, miért vasorrú?

A vasorrú bábát az összehasonlító népmesei vizsgálatok segítségével sikerült végső fokon az ugor népek szellembálványaival azonosítani. Kezdetleges, szinte faragatlan deszka-, vagy fatönk darabok ezek a földbe verve, az arcrészük fémlappal van beborítva. Létezésük az ugor népek szellemtiszteletének bizonysága. Rendkívüli megbecsülésben részesítették az elhaltak szellemeit, melyek hitük szerint még hosszú ideig visszajárnak. Számukra készítik a bálványt, hogy a lélek ismét testhez juthasson. Persze igyekeznek mindennel ellátni, hogy haragját magukra ne vonják. A bádoglemez is azért kell az arcára, hogy a rákent vér és étel el ne korhassza. Az orr-részt rendszerint kiálló szeg, vagy vasdarab jelzi.

Úgy látszik végre megérkeztünk a vasorrú bába vasból való orrához is. És ha a mesés alaknak minden vonása ezzel még nincs is megmagyarázva, szorongató érzést keltő, ártalmas jellegének eredete világossá vált. A lényeg tehát az, hogy a népmesék vasorrú bábája az ősi, finnugor korba visszanyúló vallásos képzetnek átalakult maradványa. A vasorrú bába vas orra azt mutatja, hogy a vasnak a mítoszok világában, a mágikus gondolkodásmódban igen jelentős szerepe van. Egy sereg babonaság, hiedelem fűződik hozzá.

Vallásos előírásokban, babonás szokásokban a vasnak kettős értéke van: sok esetben tilos vallásos szertartásokban használni, máskor pedig éppen bajelhárító szerepet tulajdonítanak neki.

A vas feltalálása forradalmasította a technikát. Az új, győzelmes fém kiszorította a bronzeszközöket és fegyvereket a gyakorlati életből. Igen ám, de mi legyen a vallásos szertartásoknál, amelyeket évszázados gyakorlat szentesített? Meg lehet-e ezeket változtatni anélkül, hogy hatásosságukat károsan befolyásolnánk? Nem haragítjuk-e meg az új divattal az isteneket? Az ilyesfajta meggondolások magyarázzák meg a vallásos előírások konzervatív voltát: az ókori görög szentélyekbe tilos volt vasat bevinni, a jeruzsálemi templom építésénél nem volt szabad vaseszközöket felhasználni, egyes római rítusok pedig egyenesen kőkés használatát írták elő.

Más oldalról viszont az új fém hatásossága lassan azt a gondolatot kezdte érlelni az emberekben, hogy a vas gyakorlati haszna mögött valami misztikus erő rejlik, amelytől az ártó démonok is félnek. Innen ered az a szokás, hogy kiszegezett lópatkóval tartják távol a bajt, vagy élével felfelé állított baltát tesznek ki a zivatarba, hadd ijedjen meg, vagy sebezze meg magát az ártó szellem, boszorkány.

"A sárból ezüst lesz a kutyákból meg istenek, a csodákkal csak egy a baj, az hogy csodák már nincsenek..."