A méhkas lépeinek és, sejtjeinek szabályos rendszere sokat foglalkoztatta a 18. század tudósait. E században az volt a vezérgondolat, hogy a világ tökéletes. A világ általános tökéletességének egyik következményeként kimondották például, hogy a természet a lehető legnagyobb eredményt, a maximumot a lehető legkisebb anyagi áldozat, a minimum révén éri el. A maximum-minimum törvény igazolása érdekében a hőmérős Reaumur megmérte a méhek sejtjének lapjai közötti szögeket. A matematikusok pedig kiszámították, mekkorának kellene a szögeknek lenniük, hogy a maximum-minimum törvény értelmében a legnagyobb hely álljon rendelkezésre a lehető legkevesebb viasz felhasználásával. Az eredményben azonban valami nem stimmelt. A mért értékek csak megközelítették a számítottakat. Úgy látszott, a méhek eltérnek a világ "tökéletességének" törvényétől.
Később rájöttek, hogy nem a méhek tévedtek, hanem az a logaritmus-könyv, aminek alapján a számításokat végezték. Amikor pedig a hibát kijavították, kiderült, hogy a sejtek is a maximum-minimum törvényt igazolják. A méhek tehát jól "számoltak", a hiba a logaritmustáblázatban volt.
Darwin is megvizsgálta a méhek sejtkamráit, de nem a változatlan "tökéletesség", hanem éppen a változás, fejlődés szempontjából. Megfigyelte, hogyan készül a lép. Először vastag, tömör viaszfalat építenek. Hengeres üregeket ragnak belé, majd egymás közelébe érve, az érintkező pontokat kiegyenlítik: így lesz a hengerből hatszögletű hasáb.
A sejtek alakja tehát az építési módból következik, a kör keresztmetszetű lárva által legjobban kihasznált területet a hatszögletű síkidom közelíti meg legjobban.
Ezután Darwin kimutatta, hogy a természetben különféle "rosszul" építkező méhek is vannak. Ez azt igazolja, hogy a mai mézelő méh őse nem volt kezdetben "tökéletes" építész. A tökéletes építkezés annak következménye, hogy miközben a méhek ősei a fajfejlődés során az egyes különálló sejtektől a mai, szabályos lépig eljutottak, mindig kevesebb viaszt használtak fel, mint elődeik. De minél kevesebb anyaggal érték el ugyanazt a célt, az ivadékok elhelyezése annál előnyösebb lett rokonaikkal szemben. Ha kevesebb viasz kellett az építkezéshez, több élelem jutott az utódoknak. Darwin tehát ismét eljutott a maximum-minimum törvényéhez. A célszerű építkezéshez így a méhek nem valami változatlan, időtlen "tökéletesség" jeleként, hanem a természetes kiválasztódás, a fejlődés következményeképpen jutottak el.
"Ne vesztegesd idődet arra, aki nem tart téged érdemesnek arra, hogy veled töltse."
