A gyerekek nagy gyönyörűségére szolgáló lufik pontos eredete nem ismert. Annyit azonban tudunk, hogy a kezdetekben csöppet sem voltak annyira gusztusosak, mint ma. Az első léggömbök ugyanis állati belekből készültek.

Feljegyzések szerint mind az azték, mind a maja kultúrában felhasználták elhullt állatok belsőségeit, hogy azokba levegőt fújva, és a kívánt alakzatba hajtogatva az isteneknek áldozatul mutathassák be.

Az aztékokról nem tudjuk, milyen alakzatokat hajtogattak leggyakrabban, azt azonban igen, hogy ha például egy nagy járvány miatt kérték az istenek kegyelmét, és elfogyott az állati belsőség, emberáldozatot is készek voltak bemutatni, hogy beleivel kipótolják a hiányzó „lufialapanyagot”… A majáknál leggyakrabban kutya- és szamárformát állítottak elő. A művelethez a beleket gondosan kifordították, és olyan növényi szállal varrták be, amely a napon megszáradva szorosan összetapadt saját magával, így légmentes zárást biztosított.

Azt is leírták, hogy az indián és eszkimó gyerekek évszázadokon keresztül játszottak felfújt – főleg tengeri élőlényekből kinyert – állati belsőségekből készült „lufival”.

Gumiból először 1824-ben készült léggömb. Michael Faraday professzor Londonban gázokkal és nyersgumival, kaucsukkal kísérletezett. Tudományos folyóiratban publikálta a kaucsuk nagyfokú tágulékonyságával kapcsolatos megfigyeléseit. Leírta, hogy „a nyersgumiból készült tasakok úgy kitágultak, amikor levegőt fújtak beléjük, hogy a kaucsuk végül egész áttetszővé vált”. Faraday volt az is, aki először hidrogénnel töltötte meg a lufi ősét. Így azt is megállapíthatta, hogy a levegőnél könnyebb gázzal töltve a léggömb fölfele száll.

1825-ben az egyik első angol gumigyáros, Thomas Hancock összeállított egy kis készletet, mellyel otthonában bárki lufit gyárthatott. A készletben egy üvegnyi gumioldat és egy fecskendő volt. A lufi végül is ily módon jutott el először a hétköznapi emberekhez.

1912-ben Ohio államban készült el az első olyan gumiballon, amely nem gömbölyű, hanem hosszúkás, szivar formájú volt. A szabadalmat Harry Rose Gill gumigyáros jegyezte, akinek nevéhez fűződik még a ledörzsölhetetlen gumifestékek alkalmazása és a lufik higiénikus, zacskós kiszerelésben való forgalmazása is.

Az igazán játékos, mókás lufik gyártása 1931-ben indult meg, amikor a szintén a gumiiparban tevékenykedő vegyészmérnök, Neil Tillotson mintegy a maga örömére kartonpapírra rajzolt egy macskafejet, kivágta, és folyékony gumiba mártotta. Legnagyobb meglepetésére, amikor az így előállított gumizacskót felfújta, annak igencsak macskafejszerű formája volt. Szemet, orrot és bajuszt festett rá, és már látta maga előtt a nagy üzletet… A Tillotson Gumiüzem mind a mai napig működik, gyártja és forgalmazza a „Tilly” lufikat.