Louis Daniel Armstrong, alias Satchmo 1901. augusztus 4-én született New Orleansban. Armstrong jelentőségét a jazzben nem lehet túlbecsülni. Nemcsak jazzmuzsikus volt, hanem szórakoztató művész is, és a jazz elterjedése, valamint a fekete bőrű muzsikusok elfogadása nagymértékben köszönhető munkásságának.Gyerekként egy kisegyüttessel énekelt, majd a színesbőrű gyerekek javítóintézetében kötött ki 1912-ben egy „balhé” miatt. Az intézetben tanult meg kornettezni és ütőhangszereken játszani, s itt egy másfajta zenei hagyományt tapasztalt meg, mint amit akkoriban jazznek neveztek: a díszítések és a személyes előadásmód volt az, amit az intézet utáni időszakban pluszként tudott hozzátenni az akkori New Orleans-i jazzmuzsikához.
A csodagyerekre először Joe „King” Oliver figyelt fel, aki meghívta zenekarába. Kingtől igen sokat tanult, s neki köszönhette azt is, hogy New Orleanson kívülre is eljutott. Amikor King Chicagóba ment, Armstrongot Kid Ory gondjaira bízta. Satchmo csillaga folyamatosan emelkedett. Amikor Oliver Chicagóba hívta, azonnal átköltözött, és duettjük hatalmas sikereket ért el. Amikor Armstrong megismerkedett Lillian Hardin zongoristanővel, majd feleségül vette őt, vége szakadt az Oliverrel való együttműködésnek. New Yorkba költöztek, és Armstrong Fletcher Hendersonnal kezdett játszani. Játéka frissítőleg hatott a Henderson-zenekarra, és elismerésnek is örvendett, de 1925-ben, elsősorban felesége kívánságát teljesítve, aki arra ösztökélte, hogy alakítsa meg saját zenekarát, visszatért Chicagóba. Ez a zenekar a Hot Five, majd a Hot Seven lett, amely a legjobb blues-énekesnőket kísérte: Bessie Smitht, Clara Smitht és Trixie Smitht. Armstrong rövid ideig klubtulajdonos volt közösen Earl Hines-szal és Zutty Singletonnal, valamint Carroll Dickerson és Erskine Tate zenekarával. Az évtized végére már az egész országban keresett lett, fontos felvételeket készített New Yorkban, Chicagóban, Washington DC-ben és Los Angelesben, New Orleansba azonban soha többé nem tért vissza.
A harmincas években a kornettet a trombitára cserélte. Gyakran koncertezett zenekarával és egyedül is mint más zenekarok kísérője, pl. a Chick Webb-együttessel és Les Hite-tal, amelynek Lionel Hampton volt a dobosa. 1932-ben és ’33-ban Európában turnézott, és tomboló sikert aratott. 1935-ben a Luis Russel-zenekar frontembere volt. 1938-ban elvált Hardintól, majd Alpha Smitht vette feleségül, 1942-ben pedig újranősült: Lucille Wilson lett a neje. A swing-korszak idején Armstrong elismertsége csökkent, zenéje nem volt már olyan divatos, de a sikerorientált, kompromisszumot nem ismerő Joe Glaser, Armstrong menedzsere mindent megtett a művész újbóli felemelkedéséért. Válogatott muzsikusokkal a New York-i Town Hallba szervezett neki fellépést, s ez a koncert igen jól sikerült. Az együttest Louis Armstrong And His All Starsnak nevezték el, mellyel Armstrong számos világkörüli turnén vett részt, s – tagcseréi ellenére – ez az együttes maradt hátralévő éveiben a zenei megjelenési forma. Zenekarjának tagjai közt volt Jack Teagarden, Barney Bigard, Earl Hines, Big Sid Catlett, majd Trummy Young, Edmond Hall, Billy Kyle és Cozy Cole. Néhány évig velük játszott Arwell Shaw és Velma Middleton énekesnő is.Az idő múlásával Louis Armstrong arcizmai már lazultak, ezért nem tudta azt produkálni hangszerével, mint korábban, így egyre inkább áttért az éneklésre, hiszen abban is kivételesen tehetséges volt. Meg kell említeni, hogy ő volt az egyik első és legnagyobb scattelő is, azaz szöveg nélkül fantáziaszótagok artikulálásával énekelt. 1971. július 6-án New York-i otthonában, álmában érte a halál. Kevés kivételtől eltekintve minden őt követő trombitás az ő nyomdokaiban haladt és halad, s így vagy úgy, de az utókor minden jazzmuzsikusa köszönhet neki valamit.
Egyedi előadásmódjában számtalan dal vált slágerré, köztük a Do You Know What It Means To Miss New Orleans és a What a Wonderful World, mely 1968-ban a brit slágerlista élére került.
Egyedi előadásmódjában számtalan dal vált slágerré, köztük a Do You Know What It Means To Miss New Orleans és a What a Wonderful World, mely 1968-ban a brit slágerlista élére került.
Az eredeti
Egy elég jó feldolgozás Rod Stewart előadásában
