
Gyerekként egy kisegyüttessel énekelt, majd a színesbőrű gyerekek javítóintézetében kötött ki 1912-ben egy „balhé” miatt. Az intézetben tanult meg kornettezni és ütőhangszereken játszani, s itt egy másfajta zenei hagyományt tapasztalt meg, mint amit akkoriban jazznek neveztek: a díszítések és a személyes előadásmód volt az, amit az intézet utáni időszakban pluszként tudott hozzátenni az akkori New Orleans-i jazzmuzsikához.
A csodagyerekre először Joe „King” Oliver figyelt fel, aki meghívta zenekarába. Kingtől igen sokat tanult, s neki köszönhette azt is, hogy New Orleanson kívülre is eljutott. Amikor King Chicagóba ment, Armstrongot Kid Ory gondjaira bízta. Satchmo csillaga folyamatosan emelkedett. Amikor Oliver Chicagóba hívta, azonnal átköltözött, és duettjük hatalmas sikereket ért el. Amikor Armstrong megismerkedett Lillian Hardin zongoristanővel, majd feleségül vette őt, vége szakadt az Oliverrel való együttműködésnek. New Yorkba költöztek, és Armstrong Fletcher Hendersonnal kezdett játszani. Játéka frissítőleg hatott a Henderson-zenekarra, és elismerésnek is örvendett, de 1925-ben, elsősorban felesége kívánságát teljesítve, aki arra ösztökélte, hogy alakítsa meg saját zenekarát, visszatért Chicagóba. Ez a zenekar a Hot Five, majd a Hot Seven lett, amely a legjobb blues-énekesnőket kísérte: Bessie Smitht, Clara Smitht és Trixie Smitht. Armstrong rövid ideig klubtulajdonos volt közösen Earl Hines-szal és Zutty Singletonnal, valamint Carroll Dickerson és Erskine Tate zenekarával. Az évtized végére már az egész országban keresett lett, fontos felvételeket készített New Yorkban, Chicagóban, Washington DC-ben és Los Angelesben, New Orleansba azonban soha többé nem tért vissza.

Az idő múlásával Louis Armstrong arcizmai már lazultak, ezért nem tudta azt produkálni hangszerével, mint korábban, így egyre inkább áttért az éneklésre, hiszen abban is kivételesen tehetséges volt. Meg kell említeni, hogy ő volt az egyik első és legnagyobb scattelő is, azaz szöveg nélkül fantáziaszótagok artikulálásával énekelt. 1971. július 6-án New York-i otthonában, álmában érte a halál. Kevés kivételtől eltekintve minden őt követő trombitás az ő nyomdokaiban haladt és halad, s így vagy úgy, de az utókor minden jazzmuzsikusa köszönhet neki valamit.
Egyedi előadásmódjában számtalan dal vált slágerré, köztük a Do You Know What It Means To Miss New Orleans és a What a Wonderful World, mely 1968-ban a brit slágerlista élére került.
Egyedi előadásmódjában számtalan dal vált slágerré, köztük a Do You Know What It Means To Miss New Orleans és a What a Wonderful World, mely 1968-ban a brit slágerlista élére került.
Az eredeti
Egy elég jó feldolgozás Rod Stewart előadásában