Az ablaknyílás bevonásának gondja egyidős a letelepüléssel. A sövényből font, zsúppal kötött, illetve a deszkás ablak a mérges időt kívül rekesztette ugyan, az épület belsejét azonban sötétség borította. Télen a lakóhelyiséget csak a tűzhely fénye világította be.

Az ablak üvegezését a római korban találták föl. Pompejiben 2 cm vastag, bronzba foglalt ablaküveg maradt fenn. A nagy üvegtáblák készítése azonban nagyon körülményes volt. I. sz. 100 körül a galliai Julius Alexander üveggyáros technikusa, egy bizonyos Caius jött rá, hogy kisebb, hengerelt üvegtáblácskákat farácsozat segítségével lehet ablakba foglalni.

Gallia marad a római birodalom bukása után is az üveggyártás központja: a 7. században a frankok földjéről hozatnak üvegeseket az angliai templomok ablakozására. Még fél évezreddel később sem általános azonban a templomok ablakainak üvegezése.

A másik korai változat a lantornás ablak volt. A lantorna vékony marhabőrből vagyis hártyából készült, jól átitatták olajjal, így tartósnak, de költségesnek bizonyult. Ezért a 14. század közepétől kezdve, miután a papírt megismertük, szívesebben használtak a hártya helyett sokkal olcsóbb papírt. A hagyományos japán házak ablaka ma is papírból van; az időjárás viszontagságaitól az előreugró eresz védi meg. Persze ezt a papírt is beolajozták, mint a lantornát. A lantornás ablak sokáig tartotta magát. A szegényebb helyeken még a 19. század végén is ráfanyalodtak. Érdemes megemlíteni, mert nem sokfelé dicsekedhetnek hasonlóval, hogy egy ilyen ablakpapírdarab 1538-ból ránk maradt, Bornemissza Pál püspök írja Batthyány Kristófhoz: "Többet írok vala, ha papirosom leszen vala. Ezt is az ablakról vettem le az éjjel."

Az első üvegesek Nagy Lajos király korában települhettek át Itáliából Magyarországra. 1418-ból János és Miklós mester nevét ismerjük Bártfáról, 1438-ból Antal mesterét Budáról. Az első magyar üveghuta 1525 körül kezdett termelni a diósgyőri völgyben.