Legkorábbi említésük az évezredekkel ezelőtti időkről maradt fent. A Közel-Keleten számos nép használta, így Mezopotámiában, valamint Egyiptomban is ismerték ezt a hasznos eszközt. Persze, ezek még bronz pengékből álltak és teljesen laposak voltak. A két pengét egy vékony hajlított bronzszalag kötötte össze, az eszköz pedig a fogantyú megnyomásával nyomta össze ezeket a „lapátokat”. Való igaz, hogy nem voltak ergonomikus kialakítású darabok, de legalább a vágásra alkalmasnak bizonyultak.

Készítése során vas vagy acéllemezt használtak. Ezt először felhevítették, majd a folyamat végén az olló szárait egy üllőn lapátokká alakították. Az olló közepét felmelegítették, a kívánt formára alakították, majd újra lehűtés és újra melegítés után érték el az eszköz megfelelő hajlékonyságát.

Igaz, hogy a rómaiak időközben feltalálták a kényelmesebb vágást nyújtó, tengelyes, gyűrűs ollókat. Ez az eszköz azonban több mint egy évezredig nem terjedt el széleskörűen. Helyette a már említett korabeli vágóeszközöket használták, amelyet az angol nyelvből lefordítva „tavaszi ollóként” (spring scissors) ismertek. Mi azonban leginkább marokollónak nevezzük.

Ezen vágóeszközöket a Római Birodalomtól Japánig használták. Habár időközben a bronzot felváltotta a vas, Európában csaknem a 16. századig ezzel vágták a papírt. Nem mellesleg a marokolló működési elve – vagyis az eszköz két szárának összenyomása következtében való vágás – csaknem minden modern ollóban tetten érhető.

Már a reneszánsz korban Leonardo da Vinci elkészítette az első modern ollót. Igaz, hogy a kétfogós tengelyes olló tömeggyártását csak a 18. század második felében kezdték meg. Feltehetően ennek az az oka, hogy a papír tömegtermelése is ezekben az időkben indult meg.

A vágóeszközök tömeggyártása Londonban kezdődött. Első ízben Robert Hinchliffe állított elő edzett acélból modern ollókat 1761-ben. A Cheney téren élő mester magát "finom ollógyártó”-nak nevezte és ilyen jelzőtáblával hirdette üzletét is. Sikere nem maradt el, hiszen az angolok örültek neki, hogy végre megszabadulhatnak a nem igazán kényelmes fogású marokollóktól. Nem csoda, hogy kisvártatva szerte az egész kontinensen elterjedt az ollógyártás. A vágóeszközöket eleinte kovácsmesterek készítették, később azonban külön üzletággá vált az ollógyártás.

Az ollók tömeggyártása ellenére még a 19. században is kézzel készítették őket. Ma ma már igen értékesnek számítanak ezek a vágóeszközök mesterien kidolgozott, és szépen díszített fogantyúik miatt. Érdekesség viszont, hogy végül nem az angolok, hanem a finnek hódították meg a vágóeszközök piacát. Mindenki számára ismerős lehet a név: Fiskars, amely ma egyet jelent a minőségi ollókkal.

A cég története 1649-ben kezdődött, amikor is a hasonló nevű faluban vasgyárat építettek. A Helsinki és Turku közötti településen található gyárból nőtte ki magát egy teljesen új vállalkozás, amely 1830-ban az első evőeszközöket gyártotta Finnországban. Később az ollógyártásba is beszálltak, s a technológia forradalmasításának köszönhetően ma az egyik legismertebb cégnek számítanak a vágóeszközök piacán.

A legkisebb dologért, ha értelme van, mindig érdemesebb élni, mint az értelem nélkül való legnagyobbért...

/Carl Gustav Jung/