A hangvillát 1711-ben találta fel John Shore, udvari trombitás, akinek kiemelkedő képességeit tükrözi az is, hogy Händel és Purcell egyaránt írtak neki műveket. A hangvilla funkciója, hogy rezgésbe hozva egy adott, rá jellemző hangot bocsásson ki, amelyhez viszonyítva más hangmagasságokat ki lehet számítani, hangszereket lehet hangolni.

A hangvilla hangmagassága függ az anyagától, a szárak hosszúságától, azok vastagságától. Hangolása reszeléssel történik. Ha egy adott hangmagasságú hangvillát magasabbra kívánnak hangolni, a szárak végét reszelik meg, ha mélyebbre, a bázisát. Tekintve, hogy mind a deformálódás, mind a rozsda tönkreteszi, a hangvillát kellőképpen kemény (de azért rezgésbe hozható), rozsdamentes anyagból érdemes készíteni. A legtöbb hangvilla acélból készül.

Két szárra azért van szükség, mert a megütéssel vagy a szárak összenyomásával rezgésbe hozott hangvilla úgy ad ki hangot, hogy a két ág egymáshoz közeledik, majd távolodik. A szárak között így közeledéskor levegősűrűsödés, távolodáskor –ritkulás keletkezik, körülöttük meg éppen fordítva. Így jön létre a hanghullám, amely a levegőben vagy egyéb anyagban terjedve eljut a fülünkbe, és ott az adott hangvillára jellemző hang érzetét kelti.