A lávalámpa a hő hatására eltérő mértékben táguló anyagok sűrűségváltozását kihasználó illusztrációs, illetve dekorációs eszköz, amelyben az olvadt viaszbuborékok véletlenszerű leszakadása és áramlása a lávafolyam optikai illúzióját kelti. Sokféle színváltozatban, méretben és alakban készítik. A névben szereplő „lámpa” szó ellenére világításra nem használatos.

A lámpa működési elve a viasz és a hordozó folyadék eltérő expanzióját használja ki a különböző hőmérsékleteken. A megfelelő működéshez és az ideális sűrűség eléréséhez a viaszt szén-tetrakloriddal keverik. Melegítés hatására, egy bizonyos hőfok (~ 60 °C) elérésekor ezen elegynek enyhén kisebb lesz a sűrűsége a vízénél, azonban alacsonyabb hőmérsékleten nagyobb, szobahőmérsékleten pedig szilárd halmazállapotú. Mivel a viasz a vízben oldhatatlan, ezért egyben marad.

A helyes működéshez az üveghengerben olyan hőmérsékleti viszonyokat kell teremteni, hogy az alsó részén valamivel meghaladja, a felső részén pedig éppen, hogy alul maradjon e hőmérsékleti munkapontnak. Ez úgy érhető el, hogy az üveghengerrel alulról folyamatosan hőt közölnek, így hőáramlás útján a benne lévő megolvadt viaszból buborékok szakadnak le, és az üveghenger felső része felé kezdenek áramolni. Az üvegkúp csúcsához érkezve a hőközlő forrástól távolabb kerülnek, így sűrűségük az enyhe hőmérséklet-különbség hatására ismét nagyobb lesz, mint a hordozó közegé, aminek következtében a buborékok ismét leszállnak az üvegkúp aljára, ahol a hőközlés hatására a folyamat megismétlődik.

"Mert mindig kiálltam, küzdöttem bátran,
Próbáltak megtörni, de mindig felálltam.
Míg mások féltek, én nem hátráltam,
Amiben hittem, azt büszkén csináltam..."