
A palacsinta már a rómaiak mindennapjait is boldogabbá tette. Története a kerek kövön vagy bronzpajzson sütött lepénykenyérre vezethető vissza. Ez a lisztből, vízből, némi sóval készült lepényke fontos szerepet játszott a római légiók ellátásában, mondhatni "hadtápként" szerepelt a katonák étlapján. Természetesen ők nem a kakaóval, lekvárral és túróval töltötteket részesítették előnyben, hanem az energiát adó húsosat fogyasztották marokszám. Kisütötték, feltekerték, megették és már indultak is. Történészek szerint a palacsinta a római légiók nyomán terjedhetett el a Duna-medencében és nyugatabbra is, amit mi sem bizonyít jobban, mint a német palatschinken, a francia crepe vagy az angolszász pancake.
A palacsinta nem más, mint tojásból és lisztből kevert vékony, lapos tészta, amit már régóta vajazott grill lapon vagy serpenyőben sütnek meg. A palacsinta történetét a régi szakácskönyvek receptjei is bizonyítják. Az első feljegyzéseket már 1439-ben lehetett olvasni, és receptleírása szerint el is lehetett készíteni. A néphagyomány szerint húshagyó keddig minden olyan elspájzolt élelmiszert el kellett fogyasztani, amit a másnapi, hamvazószerdát követő negyvennapos böjt alatt tilos volt enni. A palacsintatészta egyik alapanyaga a tojás, és a kisütéséhez akkoriban zsírt használtak, így ideálisnak bizonyult a feleslegessé vált tartalékok felhasználására.