Tudod-e?

Kutyás érdekességek

2018. június 30. - octo21

1. Kutyánk képes kiszagolni a betegségeinket. Érdekes megfigyelést hajtottak végre tudósok, melyben kiderült, hogy a vércukorszint emelkedésünket és a daganatos megbetegedésünket is egyaránt képesek megérezni.

2. Kutyánk is ugyanúgy csuklik, mint ahogy mi. Az okok ugyan azok, mint az embereknél. Ha gyorsan esznek sokat, nagyon szomjasak vagy megijesztik őket, akkor a csuklás könyörtelenül rájuk törhet.

3. Kutyánk egy két éves kisgyermek szellemi szintjén áll.  Ez azt jelenti, hogy közel kétszáz szót fel tud ismerni és megérti azok jelentését.

4. Kutyánknak nincs bűntudata, hiszen nem tudja mi az. Ezt csak mi ragasztottuk rá, amikor olyan bűnbánóan néz. Tehát az az arckifejezés, amit használnak az csak annak jele, hogy várja a mi reakciónkat.

5. Kutyánk lehet irigy.  Ez bizony szó szerint így van. Ha a barátod kutyusát megsimogatod, miközben Ő melletted áll, figyeld meg a reakcióit.

6. Kutyánk orrlenyomata olyan, mint az emberek ujjlenyomata. Egyedüli és megmásíthatatlan. Akár arra is jó lenne, hogy azonosítani tudjuk kedvencünket.

7. Kutyánk tud izzadni. Ez persze túlzás, azonban valamennyire mégis képes a kevés számú izzadságmirigyének köszönhetően. Ezek a mirigyek a lábujjaik között és az orruk mellet találhatóak.

8. A kutyák leggyakoribb betegsége az elhízás.

9. Kutyánknak nem lehet vakbélgyulladása.

10. Kutyánk le tud égni a napon! Kifejezetten veszélyes a világos bőrű és szőrű kedvencekre a tűző nap.

Csakis magam miatt tettem amit megtettem
Megdolgoztam mindenért és én nem elvettem 
Magamtól megyek el innen ha el kell mennem
És nem azért mert nem akarnak látni egy-ketten...

/https://www.youtube.com/watch?v=e0gMs3jela4/

A bejegyzés trackback címe:

https://octo.blog.hu/api/trackback/id/tr4014084671

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.