Tudod-e?

A sorsfordító hetes (7 éves lett az oldal)

2016. december 26. - octo21

Vajon miért pont hét napból áll egy hét? És miért hét szín alkotja a szivárványt? Véletlen-e, hogy hét feje van a sárkánynak, és hetedhét országot bejárva lehet csak legyőzni? Egyszerű véletlenek ezek, vagy valamiféle misztikum övezi a hetes számot?

Statisztika hamarosan! Addig is... :)


Akik félelemmel tekintenek a hetes számra, azért teszik, mert szerintük minden nehézség, gond és baj hétévenként jelentkezik erőteljesebben. Például a hetedik év vízválasztó egy párkapcsolatban, amit ha túlélünk, együtt maradunk - mondják. Sőt, azt a megállapítást is sokszor hallhatjuk, hogy hétévente lecserélődnek a sejtjeink, így megváltozik az ízlésünk, és részben a gondolkodásunk, szemléletünk is. Ezzel az elmélettel pedig párhuzamba állítják azt is, hogy a nagy változás hatására szerencsétlen dolgok történnek velünk. Talán ezek a félelmek szülték azt a sok negatív mesehőst, kifejezést és szólást, amelyek mára már beépültek a köznyelvbe, és ezért el sem gondolkodunk az eredetükön? Ilyenek például a heten, mint a gonoszok, hét szűk esztendő, hétpróba kifejezések, vagy akár az a babona, hogy ha eltörünk egy tükröt, hét évig nem lesz szerencsénk.

Tény, hogy néhány változás valóban hetes ciklusokban zajlik le szervezetünkben. Például bőrünk elszarusodott felső rétege mintegy hét nap alatt, hajkoronánk pedig hét év alatt újul meg teljesen. Nagyjából hét hónapos korunkban nőnek ki az első tejfogaink, amelyeket aztán hétéves korunk környékén veszítünk el. A kislányok körülbelül tizennégy éves korukban válnak biológiai értelemben nővé, és negyvenkét éves (6x7) koruktól kezdve várható, hogy előbb-utóbb bekövetkezik a nem kívánt klimax. A sejtek aktivitása pedig a hetedik ,,X" után kezd hirtelen csökkenni. Végül még egy érdekesség: az ember memóriája hét különböző szót tud egymás után megjegyezni.

Aki valamelyest ismeri a Bibliát, tudja, hogy a hetes szám nemegyszer előfordul benne. Attól függően, hogy ki melyik nézetet érzi igaznak: szerencseszámnak vagy éppen balszerencsésnek tartják. Ez a teremtés száma, de gyakran nevezik Isten számának is, mert hét nap alatt teremtette a világot. A hét pecsét feltörése hét angyal jelenlétében történt a Jelenések könyvében. Hét bő esztendőt pedig hét szűkös év követett József történetében, Mózes I. könyvében. Sőt, főbűnből is pontosan hét van a katolikus vallás tanításai szerint. A lámaizmust gyakorló tibetiek szerint is mágikus szám a hetes, mert pontosan negyvenkilenc (7x7) napból áll a lélek köztes állapota, vagyis az az átmeneti időszak, amely a haláltól a lélek új alakban való megjelenéséig tart. A héber vallásban a hetes a tökéletesség száma, amely a harmóniát és teljességet hordozza.

A hetes szám utalhat a fáraók hét lelkére az egyiptomi vallásban, akik hasonlóan, mint a druidák, hét lélekben, illetve hét énben hittek. Végül érdemes megemlíteni a hetes szám központi jelentőségét az ősmagyaroknál is. Az ugorok a hetes számrendszert használták, erre utal a magyar, vogul és osztják nyelvekben az, hogy a hét nemcsak számot, hanem hét napból álló időtartamot is jelöl. És ki tudja? Talán innen származtatható a hétfejű sárkány, a hetedhét ország, és többek között a hét vezér kifejezés is.

Egy cél határidő nélkül csak egy álom...

A bejegyzés trackback címe:

https://octo.blog.hu/api/trackback/id/tr6812073547

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.