Tudod-e?

Március 21. - Mi a tavaszi napéjegyenlőség és mi köze van a húsvéthoz?

2010. március 21. - octo21

Biztosan neked is dereng valami arról a fogalomról, hogy napéjegyenlőség. De hogy máris tisztán lássunk, ismételjük át egy kicsit a dolgot. A napéjegyenlőség idején a Nap az égi egyenlítőn megy körbe. Ilyenkor a Nap horizont feletti íve, megegyezik a horizont alattival, tehát ebben az időben egyenlő hosszúak lesznek a nappalok és az éjszakák. Ezt jelenti a napéjegyenlőség.
 

Húsvét vasárnapja: tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni vasárnap (2010: április 4., 2011: április 24.)


Az egyiptomiak mielőtt Krisztus feltámadásának ünnepét megülték volna, ami nem más, mint Húsvét, megtartották a tavaszi napéjegyenlőség ünnepét is. Ez a nap a fény újjászületését, uralomra kerülését jelentette, amit az isteneik szimbolizáltak. Úgy, mint Isis és Osiris szerelme, amelynek gyümölcse Horus, az isteni napgyermek. Így támadt fény a sötétségből. 
 
A görögöknél is ünnep ez a nap. Méghozzá Perszephoné-é, aki visszatért az alvilágból, Hádész birodalmából. De a görögök életéből sem hiányozhat az ehhez az időszakhoz kapcsolódó romantikus történet. Aphrodité egykor beleszeretett Adniszba, akit elrejtett egy szelencébe, hogy senki meg ne láthassa. A szelencét Perszephonénak adta, aki nem bírta legyőzni kíváncsiságát, kinyitotta azt, és ő is nyomban beleszeretett a férfiba. Ezek után esze ágában sem volt visszaadni a szelencét Aphroditénak, akinek bánatától még a földek is kiszáradtak.  Még apja, Zeusz sem tudta megvigasztalni, ezért arra kötelezte Adoniszt, hogy az év egy harmadát töltse Perszephonéval, a másik harmadát Aphroditéval, a harmadikat pedig egyedül. Így aztán a férfi minden tavasszal visszatér Aphroditéhoz, s földek virágba borulnak, a termés pedig szárba szökken a boldog szerelemtől.
 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://octo.blog.hu/api/trackback/id/tr231856045

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.