Az égi jelenségek közül alighanem a napfogyatkozások gyakorolták a legjelentősebb lélektani hatást az emberekre. A minden élet forrásának tekintett Nap eltűnése, vélt elvesztése nagy riadalmat keltett abban a korban, amikor elődeink ennek sem az időpontját, sem az okát, sem a természetét nem ismerték. A teljes napfogyatkozásokat az emberek életét befolyásoló jelentős események - aszályok, áradások, fagykárok, éhínség, járványok, illetve királyok halála, zavargások, harcok, hadjáratok - előhírnökeinek tekintették, és a világ minden táján baljóslatú hiedelmek kötődnek a Nap elsötétüléséhez. Világvége hangulat uralkodott el, s a megsemmisülés bizonyosságától tartottak az emberek.
A fogyatkozások okainak első magyarázatai a különböző népek mítoszaiban lelhető fel. Az egyiptomi legendákban a sólyomként ábrázolt Hórusz szemei jelenítik meg a Napot és a Holdat. Hórusz állandó harcban áll halálos ellenségével, a gonosz Széthtel, és amikor a párviadalban Széth kitépi a szemét, a földön újhold vagy holdfogyatkozás van. A finnek nemzeti eposzában, a Kalevalában, Louhi, az északi vidék gonosz úrnője, a pohjolai vén banya lopja el a Napot és a Holdat, rejti el egy-egy hegy gyomrába, s csak miután Vejnemöinen félelmetes fegyvereket kovácsoltat Ilmarinennel, adja vissza őket az égnek.
Az indiai asztrológusok szerint a nap- és holdfogyatkozást, az eredetileg szörnyűséges démonként ábrázolt Ráhu bolygó okozza. A Puránákból ismert történet szerint, egyszer, amikor az elbűvölő Mohini a halhatatlanság nektárját, az amritát osztotta az égieknek, isten formáját öltve Ráhu is beült közéjük, és mire a közelében lévő Nap és a Hold figyelmeztették erre, már késő volt, az italra vágyó démonok közül egyedüliként, sikerült pár kortyot innia belőle. A rögtön megjelenő Visnu hiába vágta le harci korongjával a démon fejét, az előzőleg megivott amritától már halhatatlan lett, a feje, és a teste egyaránt életben maradt. A démon feje Ráhu, a teste pedig Ketu néven vált ismertté. Ráhu és Ketu azóta bosszúvágytól lihegve követik a Napot és a Holdat. Amikor utolérik valamelyiküket, azonnal elnyelik azt. Az emberek ilyenkor a földön bőkezűen adakoznak, hogy megszabadítsák isteneiket a gonosz szorításából.
Hasonlóan magyarázzák a jelenséget a mongolok is; mítoszukban Ráhu Buddhától lopta el az Örök Élet vizét. Megtudván ezt a mester, a szolgáját, Ocsirvánit küldte a tolvaj után, aki útközben a Naptól és a Holdtól érdeklődött Ráhu holléte felől, és amikor megtalálta, a derekánál kettévágta. Később Ráhu megtudta, miként segítettek kézre kerítésében a Nap és a Hold, ezért időnként lenyeli őket. Mivel Ráhunak nincs feneke, a Földön nem marad tartós a sötétség, a Nap és a Hold bántódás nélkül ki tudnak jönni a gyomrából.
Az ókori görög történelemből ismert korinthoszi háború (i. e. 395-387) - melyet a spártaiak vívták a thébai, argoszi, korinthoszi és athéni szövetséges hadak ellen - egyik csatáját a spártai hadvezér és király, a kitűnő stratéga, II. Agészilaosz nyerte meg, 394. augusztus 14-én. Agészilaosz győzelmét egy napfogyatkozásnak is köszönheti, amely jóval nagyobb félelmet keltett a szövetséges harcosok körében, győzelemre vezetve ezzel a spártaiakat.
Egy napfogyatkozás segített a honfoglalás idejének meghatározásában is, melyre, a bizánci császár, VI. León, közkeletű nevén Bölcs vagy Filozófus Leó (866-912) krónikásának feljegyzései alapján, az általa részletesen leírt napfogyatkozás után négy évvel került sor. Lakits Ferenc magyar csillagász 1890-ben tette közzé, hogy az akkoriban Bizáncban megfigyelhető napfogyatkozások közül egyedül a 891. augusztus 8-ai felel meg a leírásnak. E bizonyíték hatására született meg az 1892. évi II. törvénycikk, mely kimondta, hogy a millenniumi ünnepségeket 1895-ben kell megtartani.
Egy másik babona, amelyik mind a mai napig fennmaradt, hogy a fogyatkozások a nap vagy a hold betegségét jelzik, és a baj megelőzéséhez megfelelő elővigyázatosságra van szükség. Japánban egyesek még ma is betakarják a kutakat, nehogy megfertőzze azokat az égi betegség, nehogy valamilyen méreg hulljon beléjük a sötét égből. Egyes eszkimók felfordítják edényeiket, nehogy beszennyeződjenek, Indiában pedig sokan bezárkóznak a lakásukba, hogy elkerüljék a fogyatkozás „káros sugarait”. Egyes vidékeken az emberek nyakig vízbe merülnek, mert úgy vélik, hogy ez a fajta imádság segít a Napnak és a Holdnak, hogy megvédje magát a sárkánytól.
Az Egyesült Államok indiánjai szerint egerek rágják meg a Napot, azért fogy el. A régi keleti népek körében általános volt az a vélekedés, hogy a Nap azért sötétedik el, mert megáll az égen. A mexikóiak azt hitték, hogy a nap-, vagy holdfogyatkozás idején, az egyikük felfalja a másikat. A peruiak szerint ez a jelenség borzalmas katasztrófa előjele volt, képzetük szerint a fényét vesztő égitest megbetegedett, és hamarosan meghal, amely a föld pusztulását okozza.
A magyar nyelvterületen ugyancsak általános hiedelem volt, hogy a nap- és holdfogyatkozás idején ezeket az égitesteket valamilyen állat vagy természetfeletti lény falja fel. Néhol napfogyatkozáskor kinn a szabadban egy fehér tálba vagy tányérba tiszta kútvizet öntöttek, melyben látni vélték, hogy kutya vagy farkas kapkod a Nap után. A Balaton környékén élők azt mondták, hogy a Napot a kakas eszi meg; másutt pedig azt, hogy kereszteletlenül meghalt gyermekek nyelik le a Holdat holdfogyatkozáskor. A máramarosi magyarok szerint a Holdat a csordásfarkas falja fel. A palócok úgy tudják, hogy az égitestek fogyatkozását a markoláb okozza.
Az álomfejtők szerint, napfogyatkozásról álmodni, az élvezetek túlzásba vitelére figyelmeztet. A túl sok esti összejövetel, az ivászat egészségi problémákhoz vezethet. Az álmodó átmeneti sikertelenségre számíthat a vállalkozásában.
Ne felejtsd el, hogy nem megkapni azt, amit kívánsz, néha csodálatos szerencse...
