Tudod-e?

Nárcisz

2014. október 29. - octo21

Hagymás növény, amarilliszfélék családjába tartozik, spárgavirágúak rendjébe tartozik, évelő, kerti dísznövény, zárvatermő, egyszikű, lágyszárú, konténernövény.

Általában fehér, sárga, néha zöld színű. Levele 5-10 mm széles, a lepellevelei kerekdedek, átfedésekkel. Egy száron egy virág fejlődik. Virága hat különálló koronából és tölcsér alakú csuporból áll, mely a porzókat veszi körbe.

Már az ókori egyiptomiak is ismerték, de igazán Nyugat-Európától Ázsiáig legelőkön, hegyi réteken fordulnak elő. A görög mitológiából eredően, a nárcisz jelentése egybeesik az egoizmus, énközpontúság jelentésével. A neve egy görög mítoszból ered, amelyben az ifjú Narkotizálsz egy nimfa fia, aki több szép lányt kikosarazott beleszeret saját tükörképébe, és egész idejét a vízben tükröződő képmásának nézegetésével tölti. Az egyik lány annyira megharagudott rá, hogy a bosszú istennőjéhez, Nemeziszhez fordult. Büntetésképpen Nemezisz, virággá változtatta. Innen ered például a nárcisztikus kifejezés is.

A növény egyébként a Pireneusokban és az Alpokban őshonos. Sárga színe miatt erősen kötődik húsvét ünnepéhez. Más értelmezésben jelentése lehet üdvözlet vagy színlelt kedvesség is.

A nárcisz szolga a virágok között. Kissé hajlott nyakával olyan, mintha csak egy szolgát utánozna, ahogyan ura előtt áll lehajtott fejjel. Ezért van, hogy ezt a tavaszi növényt esetenként a virágok szolgájának is nevezik; ugyanakkor az önzést, a hiúságot és a hidegséget is jelképezi.

Fehér nárcisz: nemi vágyat fokozó, fojtógató illatú. A gallok országának (Wales) nemzeti virága, mivelhogy gyakran virágzik május elsején, mely Szent Dávid, Wales patrónusának születésnapja

Sárga nárcisz: balszerencse.

Zöld nárcisz: nyugalom.

Nárcisz név a női változata a Nárcissus férfi névnek. Jelentése a virág maga

 Nem létezik olyan amit nem lehet,
ezt csak kitalálták a tehetetlenek.
Mert egyszerűbb élni olyan világban
amit készen megkapsz és hibátlan...

https://www.youtube.com/watch?v=LLdLs4lZ03A

A bejegyzés trackback címe:

https://octo.blog.hu/api/trackback/id/tr886844857

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása