Tudod-e?

Evőeszközök

2014. október 07. - octo21

Az evőeszközök tisztán étkezési funkciója alig ezer éves, a kés, a kanál és a villa funkcionális és együttes használata pedig még ennél is jóval későbbi. Tulajdonképpen legősibb „evőeszközünknek”, a kezünknek a védelmét szolgálják és képességét javítják. Formáik az ételek halmazállapotához igazodva alakultak ki. Megjelenésük területenként más-más időhöz köthető. Az előkelő családok terített asztalán a 17. század második felében jelent meg mind a három együtt.

Villa hiányában a kés hegyére szúrták fel a tálból kivenni kívánt ételt, majd az egyes falatokat is ily módon emelték a szájukhoz, emellett természetesen vágásra, szeletelésre is használták. A kés formája viszonylag állandó maradt a 16. század végéig, a 17. század elejéig: a villa használatának elterjedésiig a pengéje hegyes volt, hogy könnyedén beleszúrhassák a húsokba.

A kés értékét a fegyverkovácsok vagy késesmesterek által készített, jó minőségű penge és az ezüstből, aranyozott ezüstből vagy drágakövekből készült nyél adta, de hétköznapokon egyszerűbb csont-, szaru- vagy fanyelű késeket használtak. A 12. századtól megjelentek a nagyméretű, hegyes, de ívelt élű ún. fiersnájder (szeletelő) kések, majd a 15. századtól a harmadik késfajta, a credentiázó (tálaló), amelynek az alakja leginkább a mai tortalapátra hasonlít.

A három alapvető evőeszköz közül a második legrégebbi a kanál, vagy ahogy eleink nevezték, a kalán, amelyet már az ókorban is ismertek és használtak – például az egyiptomiak, akik még fából készítették. Magyarországon az ezüstkanalak a 14. század végén jelentek meg először a hagyatéki leltárakban. A 15. századtól divattá vált a főúri körökben ezüstkanalat ajándékozni, többnyire ünnepélyes alkalmakkor, például gyermeknek keresztelőre, de házastársak is küldtek egymásnak kanalat, szeretetük jeleként. Telegdy Pál például így írt feleségének, Várday Katának 1594-ben: „Im egj kalant kültem ides Rokonom egjel szerdiket uele.” A szerdik vagy szérdék aludttej, sovány friss túró, illetve ezekből készült ételféleség volt.

A kanál a 16. században nemcsak a főúri, hanem már a polgári körökben is a vagyont jelentő ezüstnemű részévé vált, alakja többször is változott: a késő középkorban a viszonylag rövid szárhoz kerek merítő tartozott, ez a 15. század végére kissé megnyúlt, füge alakúvá vált. A 16. század második felében a merítők alakja kagylóhoz hasonlított, a szár pedig hosszabb lett, kecsesebb, ívelt formát öltött. A mai, tojás alakú kanál a 17. század végére született meg. „Fontos megjegyeznünk, hogy a magyar konyha, egyik fő fogása, a leves csupán a 18. század végén jelent meg, addig itthon a kanalat szószok, kásaételek fogyasztásához használták.

Legkésőbbi evőeszközünk, a villa, a 11. század második felében érkezett a Bizánci Birodalomból, egyes vélemények szerint Dukasz Teodóra hercegnővel, aki Domenico Selvo velencei dózse felesége volt. Egy korabeli forrás arról számol be, hogy Velencében egy bizánci császárnő nagy feltűnést keltett, mert ételét saját villájával költötte el. Bár a villa egész Itáliát meghódította, használata Európában csak a 18. században vált általánossá.

A villa megjelenése és elterjedése gyökeresen átalakította étkezési szokásainkat a kora újkortól kezdve. Feltehetőleg a higiénia iránti megnövekvő igény vezetett oda, hogy az emberek elfogadtak egy számukra idegen és eleinte nevetségesnek tartott eszközt, ami megszüntette a közvetlen kapcsolatukat az ételekkel. A háromágú villa megjelenése azt jelentette, hogy már a szájba is villával tették a falatot. Bár a kétágú villát már régóta ismerték – első fennmaradt magyarországi ábrázolása a kassai Szent Erzsébet-főszékesegyház főoltárán látható –, nem evésre, hanem a hús sütéséhez használták, a középkor végétől pedig ezzel vették ki az ételeket a közös tálból. Angliában például a 14. századtól használtak desszertvillát a királyi és nemesi udvarokban, de csupán az 1660-as évekre vált általánossá főúri körökben, amikorra már együtt jelentek meg a kés- és villakészletek.

Míg a középkorban mindenki magával vitte evőeszközeit, a villa használatának elterjedésével átalakult a kés alakja és funkciója, ezzel egy időben pedig mindhárom evőeszköz a terítés részévé vált. A 17. században született meg a couvert, azaz a teríték fogalma, ami az evőeszközök összehangolt megjelenése az asztalon, a vendég helyén. Ekkor kezdődött egységes, garnitúraszerű kialakításuk is.Ekkor már használták az első kisméretű, kávés és teás kanálkákat, majd a merő- és cukorszóró kanalakat, míg a 19. századtól az új ételnemek életre hívták a különböző halkéseket és -villákat, rákevő eszközöket, a szörpöskanalakat.. Az evőeszközök fejlődésének csúcspontjában 70 féle evőeszköz típust tartottak számon.

Legyen benned tartás, mindig legyen benned akarat,
légy őszinte, korrekt, és ne játszad meg magadat...

https://www.youtube.com/watch?v=xduKkkHpSsI

A bejegyzés trackback címe:

https://octo.blog.hu/api/trackback/id/tr426765461

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása