Elsősorban Benjamin Franklinnak (1706 – 1790), a villámhárító feltalálójának köszönhetően, ma már tudjuk, hogy a villámlás nem valamilyen titokzatos erők, vagy istenek kreálmánya, hanem nagy energiájú elektromos gázkisülés, ami felhőkön belül, felhők között, vagy a talaj (földfelszín) és felhők között jön létre. Alapvető oka, hogy a zivatarfelhőkben az erőteljes fel- és leáramlásoknak köszönhető cseppképződés, valamint a vízcseppek és a jégszemcsék súrlódása, ütközése, széttöredezése töltésszétválást eredményez. Az is köztudott, hogy a mennydörgés a villámlás eredménye, ugyanis az elektromos kisülés hirtelen felhevíti a környező levegőt, ami kitágulva lökéshullámot hoz létre, amely hanghullámként terjed tovább a levegőben.
Az őseink számára azonban ez egyáltalán nem volt ennyire nyilvánvaló, az alig több mint másfél évszázada - 19. század második felében - megjelent Czuczor-Fogarasi féle nyelvszótár szerint a villám egy légtünemény, villanytűz Ahogy az időben visszafelé haladunk, még jobban növekszik az ismerethiány, a villámlással és a mennydörgéssel kapcsolatos bizonytalanság. Abban ugyan nagyjából a régiek is egyetértettek, hogy a villámcsapás veszéllyel és áldozattal járhat, azonban okának magyarázataként, az ellene való védekezés lehetséges módjaira számos különböző elméletet, babonát alkottak, miként a jelentését is sokféleképpen értelmezték.
A villámok létrehozójaként leggyakrabban isteneket, vagy mitikus természetfölötti lényeket neveztek meg. Egyesek szerint kedvező jel volt, ha valakibe vagy valamibe belecsapott a villám, mert ez az isten jó szándékát jelezte. Ezért a villámsújtotta tárgyakat, holttesteket nagy becsben tartották és megronthatatlannak vélték.
Mexikóban például a nagy templomok a villámcsapások révén szentté lett helyeken épültek. Az ókori Görögországban a villámcsapás általi halált kifejezetten szerencsés ómennek vélték, az istenek különleges kegyének tartották. Hasonlóképpen vélekedtek a dologról egyes keleti országokban is, úgy tartották, hogy csak az istenek kedvenceibe csap a villám, ezért az ilyen „szerencsés” embereket a haláluk után szentként tisztelték. Az is előfordult, hogy amikor valakit villámcsapás ért, hagyták meghalni, majd a helyet, ahol az áldozat elhunyt elkerítették, és ott az istenek számára egy bárányt áldoztak fel, vagy oltárt emeltek. A Dél-afrikai köztársaság keleti részén található Natal tartományban fehér bárány feláldozásával próbálták elnyerni az égiek könyörületét.
A másik - ugyancsak elterjedt - hiedelem szerint a villámcsapás isten haragjának, nemtetszésének volt a jele. Ezért a villámcsapásban elhunytak testét nem szabadott a szent földben elhantolni. Ha valamilyen tárgyba csapott a villám, azt - mivel elátkozottnak vélték - véglegesen kivonták az emberi használatból. A villámsújtotta helyet pedig - hogy senki se léphessen oda - áthatolhatatlan sövénnyel gondosan körbekerítették. Kivétel egyedül a villámtól megrepesztet szikla volt, ezt ugyanis úgy értékelték, hogy a benne vagy az alatta megbúvó ördögöt sújtotta tüzes nyilával az isten halálra. A dél-afrikai kafferek szerint, hogyha valakibe belecsapott a villám, azt a nagy főnök küldte rá, náluk azonban csak a gyász nem volt megengedett.
Érdekes elméletük volt a villámlás és a mennydörgés okairól a Brit Columbiához tartozó Sarolta–királyné-szigeteken (Santa-Cruz-szigetek) élő haida indiánoknak. Szerintük a mennydörgést mitikus viharmadaruk szárnycsapásai okozzák, míg villámok a tollaik között rejtőző villámkígyók, akik a gyilkos bálna elpusztításában segédkeznek. Ezért a hagyománytisztelő bálnavadászok kenuik oldalaira ma is villámkígyókat festenek.
Brewer E. Cobham (1810–1897) szótára szerint a sas, a borjúfóka és a babér a legkipróbáltabb klasszikus „védőszerek” a villámcsapás ellen. Az elsőt Jupiter, a másodikat Augustus császár, a harmadikat pedig Tiberius választotta. A rómaiak sokáig állították, hogy a Szent Péter bazilikába még akkor sem csap a ménkű, ha villámok cikáznak a környéken, ezt azonban cáfolják a XVI. Benedek pápa lemondását követő események, amikor a bejelentés elhangzása után néhány órával hatalmas villám csapott a kupola keresztjébe.
Hasonló igazságtartalma van annak az angolszász eredetű hiedelemnek is, mely szerint a tölgy és kőris vonzza a villámokat, míg a tüskés, vagy tövises bokrok taszítják. Vagyis, ha a szabadban éri az embert a zivatar, a legjobb, ha egy csipke- vagy galagonyabokor alatt keres menedéket. És bizony még jó néhány ilyen hiedelem forog közszájon, így például:
Alvó emberbe - ha előzőleg kígyóbőrbe burkolta a testét, azután sem, amikor felébred - nem csap a villám. Ha nincs elegendő kígyóbőr a háznál, állítólag megteszi a bíbor varjúháj is. Ugyancsak távol tartja a villámokat a derékalj, a villámlás alatt elégetett szent pálmaág, a kandallóban vagy a családi tűzhelyben lobogó láng, a belgák szerint, a zivatar kezdetekor meggyújtott szentelt viaszgyertya, a japánoknál az ágy fölé kifeszített szúnyogháló, vagy - ha történetesen egy templom van a házunk közelében - a közeledő zivatarfelhők
irányába megkongatott harang.
Természetesen az sem mindegy, hogy mit csinálunk a villámlás idején, és mit teszünk a villámcsapás megtörténtét követően. Aki például sokáig nézi villámokat, előbb-utóbb megtébolyodik, legalábbis az erdélyiek szerint. Mások nem javasolják a villám szó kimondását, főleg közvetlenül a felvillanása után. Angliában különösen a fiúgyermekeket intették ettől, mert úgy tartották, hogy gondatlanságuk miatt a fenekükön hamarosan elkopik, vagy kiszakad a nadrágjuk.
Az indiánok régen azt hitték, hogy balszerencsét hoz rájuk, ha hozzányúlnak ahhoz a fához, melybe villám csapott. Tirolban pedig a villámcsapásban elhunyt megérintését vélték szerencsétlennek, főként, ha akkor került rá sor, mielőtt még a pap elbúcsúztatta volna őt. És azt az intelmet sem árt megfogadni, hogy a villámcsapástól leégő házat nem szabad újjáépíteni, mert ha mégis megtennénk, háromszor fog velünk ugyanez megismétlődni.Egyértelműen pozitív ómen viszont, ha villámcsapás ébreszt fel az álmunkból, ez ugyanis szerencsét jelez.
Én, hittem a szónak ami velem elhitette, hogy a boldogság kék madarát csak nekem repítette...
