Beszédünk, hanghordozásunk, kimondott szavaink, társalgásunk közben használt gesztusaink nemcsak érzelmeinkről, karakterünkről árulkodnak, hanem számos hiedelem, babona is kapcsolódik hozzájuk. Némelyikük egész hihető!

Az utóbbiakra példa az a megállapítás, mely szerint a tudatlanság hangosan „beszél”, a tudás viszont halkan. Vagy az, hogy nem megbízható egy férfi bátorságát abból a hangtónusából megállapítani, melyet az alkalmazottjával vagy beosztottjával szemben használ. És abban is lehet valami, hogy akik a beszéd közben állandóan gesztikulálnak, a karjaikat mozgatják, fecsegő, locsi-fecsi emberek; vagy ha a partnerünk beszéd közben elfojtja a hangját, azt jelzi, hazudni készül.

Jól használható az a - britektől eredő - szabály is, mely szerint az a személy, akinek a beszéde hangos és monoton, műveletlen és nincs önuralma. (A 19. században még általánosan osztották ezt a véleményt, egyedül poétájukra, Alfred Tennysonra (1809-1892) nem illett ez a megállapítás. Azt mondták, hogy különösen monoton volt a beszéde, főként akkor, ha a saját költeményeit olvasta, miközben artikulálása hangos és teljesen tiszta volt.)

Jó tudni viszont - legalábbis a perzsák szerint - azt, hogy ha két személy majdnem egyszerre ugyanazt a szöveget kezdi mondani, az fog közülük tovább élni, amelyikük a beszéddel előbb végez.

Mások szerint viszont, ha két ember ugyanazt kívánja mondani egymásnak, az annak a jele, hogy az egyikük nem mond igazat. Ha viszont két személy különnemű, és mindketten egyedülállók, ez azt jelenti, hogy egyszerre, ugyanazon a napon fognak megházasodni. (Az sem kizárt, hogy egymással lépnek frigyre.)

Az előbbi véletlen eseménynek pozitív következményei is lehetnek. Ha a szó kimondása után a hüvelykujjaikat összeérintik, és kívánnak valamit, az óhajuk teljesülni fog. De hasonló szerencséje lehet egy kívülállónak is, ha gyorsan kapcsol, és meghúzza a beszélgető felek kisujjait.

A germánok körében az hiedelem járja, hogy az, aki - attól, hogy sztori mesélése közben félbeszakítják - elveszíti a fonalat, elfelejti, hogy miről beszélt korábban, nem mondott igazat. (Ha tehát arra gyanakszunk, hogy a társunk füllentett, beszédét szakítsuk félbe!)

Az viszont, ha társalgásban zavarosan fejezzük ki a gondolatainkat, nem rossz, mert sokak szerint egy örömteli meglepetés jele. Azt pedig, ha összekeverjük a szavakat, vagy visszafelé mondjuk őket, egy idegen közeledtének vélik.

Azt mondják, ha egy férfi gyakran hangosan beszél magához, erőszakos halállal fog meghalni. Mások szerint ez csak annak a jele, hogy pénze van a bankban.

Amikor hirtelen csend támad egy emberekkel zsúfolt szobában, állítólag egy angyal megy rajta keresztül. A hangos beszédre viszont - különösen éjjel - felfigyelnek a démonok. Jamaicán óva intenek ettől, mert a gonosz szellemek örökre elragadják a zajongó hangját.

Érdekes megállapítás az, hogy ha sikerül egy büszke, bennünket utáló emberrel társalgásba elegyednünk, akkor meg fogjuk állni a helyünket az életben.

Bár az, hogy a tojás megtisztítja a hangszálakat, széles körben ismert, a babona szerint csak egy fekete tyúk elsőként tojt tojása igazán hatásos. 

Mindannyian változunk. Mindannyian különböző emberek vagyunk az életünk során. És ez így van rendben, ez így jó, tovább kell lépni, csak emlékezz közben mindazokra az emberekre, akik egykor voltál...