A harmonika az aerofon hangszerek családjába tartozik. A szabad nyelvsípokba (angol neve free reed aerophone) a harmonika közepén található lamellás kialakítású légszekrény húzásával és vonásával lehet levegőt juttatni. Hogy mely sípba jusson levegő, az a harmonika típusától függően – gombokkal vagy billentyűkkel szabályozható.

A modern harmonika három fő részből áll, a sípokat és a mechanikát tartalmazó két oldalsó részből és az általuk közrefogott légszekrényből. A mai harmonikák bal oldala kivétel nélkül a basszus számára szolgál, míg a jobb oldalalt a melódia játszására alakították ki. A két szélső elem tartalmazza a gombokat vagy billentyűket, melyekkel a sípok nyitását-zárását végezhetjük. A legtöbb mai harmonikát úgy alakítják ki hogy képesek legyenek akkordok megszólaltatására egyetlen billentyű lenyomásával is. (pl. moll, dúr, dúr-szeptim, szűkített akkordok) Kivételek közé tartozik a concertinó, és bizonyos kíséretre szolgáló harmonikák. A billentyűk ill. gombok általában a légszekrény mozágására merőlegesen mozdulnak el, ha megnyomják őket. Kivétel pl. a concertino harmonikák.

Egy kis történelem

A harmonika európai eredetű hangszer, az első példányok a kora 19. században készültek. A hangszer alapjait a légszekrény és nyelvsípok jelentették. Az ismert korai hangszerek a következők:

    * Aeolin: a német Bernhard Eschenbach és unokafivére Caspar Schlimbach gyártotta. Alapja egy zongora volt, amihez egy aeoline regisztert adtak. Hasonló hangszerek voltak az ún. aeolin harmonika, és a fizharmonika. Kezdetben légszekrény és billenytűk nélkül készültek.
    * Kézi fizharmonika: Anton Haeckl 1818-ban alkotta meg ezt a hangszert, egy 1821-es újságcikk említi.
    * Flutina: Pichenot Jeune kb. 1831-ben.
   * Concertino: két változatban szabadalmaztatták (valószínűleg függetlenül): az egyiket Carl Friedrich Uhlig 1834-ben, a másik változatot Sir Charles Wheatstone, melyet 1829-ben épített meg, de csak 1844-ben kért rá szabadalmat.

Az első hangszer melyet harmonika néven szabadalmaztattak, 1829-ben készült Bécsben, Cyrill Demian orgona- és zongorakészítő munkájaként. Demian hangszere kevéssé hasonlított napjaink harmonikáira; csak a bal kéz számára voltak rajta gombok, a jobb kéz pusztán a légszekrényt kezelte. Demian vezette be az akkordok egyetlen gombbal történő megszólaltatásának lehetőségét. Harmonikája ezen kívül még diatonikus is volt, ugyanaz a gomb más hangot szólaltatott meg annak megfelelően hogy a légszekrény kitágult vagy összehúzódott. Akkoriban Bécsben a szájharmonikák már elterjedtek voltak, akárcsak nagyobb testvéreik, amiket légszekrénnyel mozgattak. Demian szabadalma egy új területet fedett le. Ellentétben a mai harmonikákkal, hangszerén csak a bal kéz számára voltak gombok, emiatt kevesebb mechanikát tartalmazott. Demian harmonikája így kisebb súlya miatt a korszak utazó zenészei számára előnyösebb volt.

Adolph Müller a zenész, számos típust említett meg 1833-as Harmonikaiskola (Schule für Akkordeon) c. kiadványában. Akkoriban London és Bécs szoros zenei kapcsolatot ápolt, számos zenésznek nyílt lehetősége koncertre adni a két városban, ezért okkal feltételezhetjük, hogy Wheatstone ismerte kortársa hasonló hangszerét, mikor saját hangszerének gomb elrendezési elveit gyakorlatba ültette.

Jeune flutinája hasonlít Wheatstone concertinjára hangszínét és belső felépítését tekintve, egyben mint kiegészítő is megjelenik Demian harmonikájával összevetve. A flutina akkordbillentyűk nélküli hangszer volt, melynek gombjait a jobb kéz kezelte miközben a bal kéz mozgatta a légszekrényt. A két hangszer kombinációja kevéssé tér el napjaink diatonikus harmonikáitól.

Az elmúlt két évszázadban persze további fejlődés következett be. Számtalan gombkiosztást fejlesztettek ki, eltérő regisztereket (több síp kombinációja összetett hangszínek elérése érdekében), precízebb mechanikát, hangszínt megváltoztató mechanikát (pl. casotto) stb. Érdemes megjegyezni, hogy szinte minden nép elkészítette saját változatát erre a hangszerre, ez egyben meg is nehezíti a hangszer típusainak kategorizálását.

 Mai típusok

Concertino

Piciny diatonikus harmonikák a Wheatstone által lefektetett alapokon. Számos változata alakult ki az elmúlt két évszázadban a teljesség igénye nélkül, és az angol kifejezéseket megtartva pl. English-concertina, Anglo-concertina, Maccanann-duet concertina, Crane, Jeffreis, stb. Az egyes harmonikák a általában a billentyűzetkiosztásban térnek el.


Billentyűs harmonika

Magyarországon tévesen tangóharmonikaként hivatkoznak rá, ennek oka feltehetőleg a hangszer elterjedésének korai időszakára – 40-es , 50-es évek – vezethető vissza, amikor is a hazai zenészek előszeretettel játszottak rajta tangót. Az elnevezés minden esetre téves, az angol irodalomban piano-accodionnak azaz „zongora-harmonikának” nevezik, mivel jobb kézben a zongorához hasonló billentyűk vannak. A billentyűk kisebbek mint a zongorán, és billentésük is teljesen a zongorától a billentyűk eltérő rugós mechanizmus miatt. Ezért bár zongoristáknak kezelése nem ismeretlen, a harmonikán való játék általában problémát jelent számukra. (vice-versa)

Én az utam járnám de ez járhatatlan
Ti csak engem láttok de ami itt van benn az láthatatlan
Mennyi kötelék mi idő előtt széthullott
Mennyi magányos este mikor fülembe csak szél zúgott...