Modern íróeszközeink közül a ceruza ősének azokat az ólomdarabokat tekintjük, amelyekkel a középkori könyvmásolók megvonalazták a pergament. Az írás mesterségében oly nagy szerepet játszó ceruzának, németesen plajbásznak, körülbelül háromszázötven éves múltja van. 1665-ben fedezték fel a grafitot, amely rajzolásra és írásra kitűnően bevált.
A ceruzát a rómaiak és a görögök még nem ismerték. A rómaiak használtak ugyan ólomkorongot: a praeductát pergamenjeik vonalozására, írásra azonban nem alkalmazták. A 9. században az olaszországi rajzolóművészek használták először a praeductából készült vékony ólompálcikákat. Ezeket úgy készítették, hogy forró ólmot fedőnádba öntöttek, és lehűlés után a nádból kifejtették. Hogy a lehűlés gyors legyen, a nádszálat vízbe állították és úgy öntötték bele a megolvasztott ólmot. Később az ólompálcikákat ki se vették a nádból, csupán a két végét hegyezték meg. Minthogy a nádat nagyon nehéz faragni, ezért helyette fát használtak. A fapálcikák belét tüzes dróttal kiégették és ólmot öntöttek bele. A 14. század vége felé az ólmot ónnal keverték, mégpedig két rész ólomhoz egy rész ónt adtak, és így összekeverve olvasztották meg. Ily formán a papirosra írt betűt és rajzot könnyebben lehetett kitörölni, eltávolítani. Ezzel az ólom–ón keverékkel készült szerszámmal rajzoltak a leghíresebb rajzolók, így Dürer, Holbein és mások. A szén egy származékát, a grafitot egy ismeretlen személy Anglia Seathwaite-völgyében fedezte fel 1564-ben.
A grafitot óvatosan repesztették a bányákban, négyszögletes vékony rudakra fűrészelték és fapálcikákba foglalták. Kezdetben ezeknek a belsejét is tüzes dróttal fúrták ki, vagy pedig két darabból készítették, a grafit helyét kivájták vagy kiégették, és így tették bele a grafitrudacskát. Hogy ne mozogjon ide-oda, a grafitot megenyvezték és úgy ragasztották bele a fába. Kezdetben a grafitirón a legdrágább írószerszám volt, mert egy font grafit száznyolcvan koronába került. Azonban a tiszta grafit Borrowdale-ben hamar kifogyott, és így kénytelenek voltak a tisztátlan anyagot is fölhasználni. Az illető anyagot megőrölték, kénnel, enyvvel vagy vizahólyagoldattal keverték, s így összenyomva pálcákká alakították. Ilyen anyagból más országokban, Franciaországban, Németországban is kezdtek ceruzát gyártani. Stein faluban Nürnberg mellett több mesterember foglalkozott ceruzakészítéssel.
1790-ben Nicolas Conté francia kutató fejlesztette ki a ceruzagyártás folyamatát. Conté, a modern grafitceruza feltalálója 1755-ben született a normandiai Aunou-sur-Orne-ban, egy elszegényedett földbirtokos fiaként. A művészetek iránt élénken érdeklődő, ügyes kezű Conté eredetileg portréfestésből élt. A találékony Conté rájött, hogy ha a grafitport agyaggal öszszekeveri, akkor az így kapott anyaggal könnyebben és szebben lehet írni. S azt is megfigyelte, hogy a keverék arányainak változtatásával a ceruza keménységét is tudja variálni. Nicolas Conté 1795-ben szabadalmaztatta találmányát. Sikerei csúcsán, felesége halála után egy évvel, 1805. december 6-án Conté Párizsban váratlanul elhunyt, 50 évet élt. Találmányainak köszönhetően Franciaországban nemzeti hősként tisztelik.
Megközelítőleg egyszerre találta fel a cseh nemzetiségű Joseph Hardtmuth építőmester Bécsben a különböző keménységi fokozatú ceruzák gyártását. Budweis-ban alapított gyárában kezdte el. Rájött, ha a grafitot különböző keménységű anyaggal keverik, ami által puhább vagy keményebb lesz, ezután erős nyomással a grafitot öszszetömörítik. Ezzel az eljárással a Németországban készült ceruzát teljesen fölülmúlták és a használatból kiszorították.
A grafit alkalmazásában a 20. századtól olyan nagy fellendülés történt, hogy már a természetes források kezdtek kimerülni. Ekkor a mesterséges grafit előállítására irányult a figyelem. Egy Acheson nevű vegyész kísérletei során azt tapasztalta, hogy a grafit a szilíciumkarbid hő okozta disszociációja révén jön létre. Minthogy a mesterséges grafit igen tiszta, jelentősége rendkívül megnőtt. A színes ceruza is ez időben kezdett elterjedni. Alapanyaga a festék és kötőanyag, adalékanyagai pedig a gumi, agyag és gyanta.
A töltőceruza, az „Ever-Sharp Pencil” feltalálója, Tokuji Hayakawa 1894-ben született, és egy fémipari üzlet tulajdonosa volt Tokióban. Az 1940-es években indult, nikkelborítással rendelkező töltőceruza gyártása után népszerű, kényelmesen használható írószer volt. Hayakawa cége 1942-ben terjeszkedni kezdett, neve Electric Industry Co. lett, amely 1970-től Sharp Corporation néven ma is ismert.
Soha senkinek ne hidd el, hogy nem érdemled meg, akit akarsz!
