Tudod-e?

Négylevelű lóhere

2012. augusztus 11. - octo21

 

A lóhere három levele, a Szentháromságot jelképezi. De miért létezik az a hit, hogy a négylevelű lóhere, szerencsét hoz? Mivel itt a döntő szám a négyes, a négylevelű lóhere története nem kapcsolható össze, a Szentháromságról szóló hagyománnyal.

 

A kelta kultúra elterjedt Írországban és Nyugat Európa legnagyobb részében. A druidák (kelta papok) voltak azok, akik a négylevelű lóherét, amulettként használták, mert meglátásuk szerint a rossz szellemek ellen véd és hatásos. A kelta hagyomány szerint a négylevelű lóhere a védelem mellett még szerencsét is hoz.

Több nép szimbólumrendszerében a négylevelű lóhere levelei a hűséget, a reményt, a szeretetet és a szerencsét jelképezik.

Viszont egy másik értelmezés is elterjedt, a következő versszaknak köszönhetően:

 

...Négylevelű lóherét nézek

De már láttam egyszer,

Az egyik levele a napsütés, a másik az eső.

A harmadik a rózsa, amely az ösvényen nő

Nem kell magyarázat a negyedikre

Ő az, akit imádok.

Négylevelű lóherét nézek

De már láttam egyszer...

Az első irodalmi mű, amelyben a négylevelű lóhere, összefüggésben van a kelta amulettel, 1620-ból származik. Abban az évben, az Illinois Egyetem közlése szerint, Sir John Melton ezt írta: „Ha egy ember aki a mezőn sétál és négylevelű füvet talál, az megtalálta szerencséjét."

A felmérések szerint, minden 10000 háromlevelű lóhere között, lehet találni egy négylevelűt.

Habár a Szent Patrick-napi hagyománynak, (Írország) fontos kelléke lóhere, és ezen belül is a négylevelű lóhere, mégis sokan a lóherét irtani való gyomnak tartják a ház körüli gyep ápolásakor. Volt idő viszont ,amikor a fűmag keverékek lóhere magot is tartalmaztak:

„1950-ig, a fűmag keverékek, lóherét is tartalmaztak, amelyet egy hasznos pázsitnövénynek tartottak. Az ilyen pázsit szemnek kellemes, könnyen kezelhető növénytakaró, amelyet bársonyosnak érzünk, ha járunk rajta, könnyen lehet nyírni és minden kis foltot eltakar."

Én ismerem a keserűt, ezért tudom megbecsülni az édest...

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://octo.blog.hu/api/trackback/id/tr564707254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása