Mióta húzzuk a lábunkra, és vajon hová tűnik mindig a pár egyik darabja?

Közismert tény, hogy valahol, egy messzi-messzi galaxisban létezik egy bolygó, ahol a páratlan zoknik élnek.  Ugyanis rendre veszítik el társukat valahol a szennyestartó és a mosógép között, melyek aztán soha többé nem kerülnek elő. De honnan jöttek?...

Már az ősember is hordott állati bőröket a bokája köré tekerve, hogy védje a lábát a hidegtől, és a járás okozta kidörzsölődéstől. De a kötés tudománya is igen régi keletű: a legelső kötött ruhadarabokról az i. e. 3. évszázadból tudunk. A mai zoknikhoz hasonló lábvédő első, az i. sz. 2. századból származó elődje egy egyiptomi sírból került elő. A gyapjúból készült alkalmatosság eleje a lábujjaknál kettévált, ezzel könnyítve meg a saruszíj beilleszkedését. A sumérok bőrtalpat illesztettek egy textildarabhoz, az ókori görögök és rómaiak pedig gyapjú- vagy pamutszalagokat tekertek a lábuk köré. Az 5. században egy templom mozaikjának tanúsága szerint már hordtak a mai zoknikhoz hasonló, a lábfejet és a lábszárat egyaránt védő, összefüggő ruhadarabot, ám ekkor az még csupán a magas rangú egyházi személyek viselete volt. A középkorban vászonból, damasztból és brokátból készültek a zoknik, melyeket a 12-13. században a férfiak az akkori alsónadrágokhoz rögzítettek (ebből alakult ki később a harisnya).

Egy korabeli anekdota szerint William Lee anglikán lelkész 1589-ben azért találta fel a kötőgépet, hogy kedvese kedvenc tevékenységét megkönnyítve a hölgy inkább vele foglalkozzon, és ne a kötőtűivel. De hogy igaz-e ez vagy sem, lényegtelen; a zoknigyártás gépesítésével a lábvédők palettája kibővült. A 17. században elterjedtek a gyapjú zoknik, de pamutból és selyemből is előszeretettel készítettek lábvédőket, az 1800-as évekig kézzel és géppel egyaránt. A nylon 1939-es megjelenésével a zoknigyártás új korszaka kezdődött, az addigi gyapjú és pamut alapanyagok háttérbe szorultak.
 
Ma leginkább pamutból, gyapjúból vagy poliakrilnitril-szálakból gyártják a zoknikat, illetve nylonból a harisnyához hasonló funkcióval bíró térd- vagy bokafixet. A gyártók a színes fonalak segítségével különböző mintákat, illetve már 3D-hatást is képesek elérni. A koptatásnak leginkább kitett helyeken, a saroknál és az orrhegynél erősítő poliamid filamentfonalat kötnek bele a zokniba. Ma már saját zoknijuk van a futóknak, a búvároknak, a cukorbetegeknek, a gyerekek kedvenc mesefiguráikat húzhatják a lábukra, a vicces kedvűek ötujjú lábtyűben járhatnak, a fázósaknak pedig ott az elemmel működő fűthető zokni.

Egyes vélemények szerint férfi viselőjükről is vallanak: ezek alapján az állatmintás zokni anyuci kedvencéről, a lyukas zokni igénytelen, a geometriai mintás vicces, az egyszínű sötét konzervatív, a sportzokni pedig egészségmániás gazdáról árulkodik. De még a mai zoknikban is van valami közös: a fél párjuk ugyanúgy átköltözik a mosás során egy párhuzamos univerzumba... :)

 A lemez újra rendesen forog. Csak nem azt a dalt játssza, amit kellene...