Tudod-e?

Mikor van udvara a holdnak?

2010. november 30. - octo21

A régi népi hiedelmek közül sok kapcsolódik valamilyen módon az esőhöz, az esőjósláshoz. Az egyik, talán máig legismertebb néphit: ha Medárd napján esik, akkor negyven napig esik. Ugyanilyen, napjainkban is viszonylag gyakran használt mondás, hogy ha udvara van a holdnak, vagy másnap vagy a következő napokban esni fog.

De mikor van udvara a holdnak? Amikor nem teljesen tiszta az éjszakai égbolt, a hold kissé elmosódva látszik, a pereme mintegy megnő, és ködszerű “udvar” alakul ki körülötte. Az optikai jelenség oka, hogy ilyenkor vagy magas a levegő páratartalma, vagy a magasban vékony felhőréteg húzódik a hold előtt, és ezért másképp törik meg a fény. Ebből adódóan van némi valóságalapja az említett hiedelemnek, hiszen a magas páratartalom miatt könnyen kialakulhatnak esőfelhők a következő órákban, napokban.

Ugyanezzel magyarázható a fentivel ellentétes mondás is, vagyis ha nincs udvara a holdnak, hideg éjszakánk és reggelünk lesz. Ugyanis a tiszta, felhőtlen ég esetén semmi nem állja útját a földfelszín éjszakai kisugárzásának, ezért a kora reggeli órákra jobban lehűl a levegő, mint erős felhőborítottság esetén.

A holdhoz más, esővel kapcsolatos néphit is kötődött. Egyes vidékeken - többek között Szeged környékén - úgy tartották, hogy esőt jelent, ha a holdsarló hegye a föld felé, vagyis csurgóra áll (egy vízzel teli, felborult edényhez hasonlították). Érdekes viszont, hogy egyes területeken (például az erdélyi Szilágyságban vagy Heves megyében) pont az ellentettjét vélik erről: azaz, abban a hónapban lesz sok eső, amikor felfelé áll a hold szarva. Ha lefelé áll akkor száraz idő várható, mert már kihullt belőle az eső – olvashatjuk Róheim Géza, Magyar néphit és népszokások című könyvében. Ez utóbbi hiedelmek valóságalapja viszont igencsak megkérdőjelezhető, hiszen a holdsarló alakja a három égitest (nap, hold, Föld) egymáshoz viszonyított helyzetétől függ, ami viszont aligha befolyásolja az időjárást.

 

"Most már nem lehet visszafordulni, nem lehet többé semmit az időre vagy a véletlenre bízni, nem lehet várni, hogy majd csak lesz valami, s nem is lehet belenyugodni, hogy addig is, amíg lesz valami, én csak élek így tovább."

/Márai Sándor/

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://octo.blog.hu/api/trackback/id/tr552484307

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása