Tudod-e?

Miért az óramutató járásával ellentétesen futunk?

2010. október 19. - octo21

Nem csak futóversenyek során, hanem a lóversenypályákon vagy az autóversenyeken is a haladási irány az óramutató járásával ellentétes. Kivételt képez a NASCAR ausztrál változata, valamint egyes európai (elsősorban brit) lóversenypályák, ahol az óramutató járásával megegyező irányú a haladás.

Az autóversenyek esetében fizikai érveket tudunk felsorakoztatni az óramutató járásával ellentétes haladás mellett. Mivel a versenyző a bal oldalon ül, ha az óramutató járásával ellentétesen halad, az éles kanyarokban a pályát övező védőfallal való ütközés során kisebb a súlyos balesetek esélye. Az óramutató járásával ellentétesen haladni előnyösebb azért is, mert tekintetünk valamilyen belénk kódolt vagy tanult okból kifolyólag balról jobbra halad. (A legtöbb kultúrában balról jobbra olvasunk is.)

A lóversenyek esetében már nehezebb logikus érveket felhozni az óramutató járásával ellentétes haladási irány mellett. Néhány évszázaddal ezelőtt Angliában a legtöbb lóversenypályán még az óramutató járásának megfelelő irányban folytak a versenyek. Amikor az 1700-as évek végén az USA-ban az első ellipszis alakú pályák elkészültek, a fiatal független állam úgy döntött, márpedig náluk pont fordítva futnak majd a lovak…

Az atlétika vagy a gyorskocsolya terén még nehezebb bármiféle racionális vagy kevésbé racionális érvet felsorakoztatni. Tény, hogy a természetben számos mozgás eleve az óramutató járásával ellentétesen történik. Így csavarodik a legtöbb tengeri kagyló, a Vénusz kivételével a bolygók így forognak a saját tengelyük körül, valamint ebben az irányban kerülik meg a Napot.

Az ember alkotta szerkezetek egy része is az óramutató járásával ellentétesen megy: gondoljunk csak a körhintára, a ringlispílre vagy a forgó ajtóra. Van persze ellenpélda is: a CD-lejátszó, a ceruzahegyező, vagy a kilincsgombok az óramutató járásával megegyező irányban működnek.

Érdekesség, hogy a fennmaradt vázák és érmek tanúsága szerint a görög olimpiákon a fogathajtók az óramutató járásával megegyező irányba haladtak. Ugyanakkor a rómaiaknál mindez már az ellenkező irányban történt. Ismert azonban az is, hogy a görögök viszont jobbról balra olvastak, a rómaiak viszont már pont fordítva.

A bejegyzés trackback címe:

https://octo.blog.hu/api/trackback/id/tr402384794

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása