Az 1800-as évek végen egy amerikai művész Abbott Thayer tett egy igen fontos megfigyelést, mégpedig a vadon élő állatokról, hogy hogyan is használják ki természetes színeiket. Ezen megfigyelések szolgáltak alapul a modernkori álcázás kialakulásához.

Abbott számára feltűnt, hogy általában a sötét-világos árnyalatok dominálnak az állatoknál. Megfigyelte, hogy az állatok háti része inkább a sötétebb színekből tevődik össze, míg a világos színek a hasi részen erőteljesebbek.

A gofri története jelentős múltra tekint vissza: már az ókori görögök is sütöttek forró vaslap között ostyákat. Néhány ezer évvel később pedig egy kreatív kézműves ötlete volt a bordázott forma, amely a méhkaptár mintázatára emlékeztetett (ennek a neve franciául a gaufre).

A brüsszeli verzió Amerikában csak az 1964-es new york-i világkiállításon debütált (és mivel Brüsszel beazonosítása problémásnak bizonyult, ott a mai napig belga gofri-ként ismert). Itt többnyire reggelire fogyasztják, ropogósra sütött szalonnával és juharsziruppal, és csak ámulnak meglepődve, amikor Belgiumban tapasztalják, hogy ez valójában egy édesség.

Egy francia cukrászmester, Nicolas Appert 1789-1795 között jött arra rá, hogy a hőkezelt és szorosan megtöltött üvegpalackba zárt ételek hosszú ideig megőrzik a tartósságukat, de valójában ő sem értette, miért.

Csak sokkal később, 1860-ban fedezte fel Pasteur, hogy a romlást a mikroorganizmusok okozzák, mindenesetre Appert már 70 évvel korábban tisztában volt azzal, hogy azok a szabad szemmel nem látható kis valamik meghalnak a hőtől. Appert egész élete a gasztronómia körül forgott, és sorra járta az ország pezsgőpalackozóit és sörfőzdéit , hogy elmélyítse tudását a tartósítás művészetében is.

A teafaolajat az ausztrál őslakosok régóta ismerik és használják. Azokat a tavakat, amelyeket teafák vesznek körül, gyógyhatásúaknak tartják. Ennek feltehetően az az oka, hogy a fákról lehulló levelekből a hatóanyagok beleoldódnak a vízbe. A teafa nevének eredete még az 1770-es évekre vezethető vissza, amikor James Cook kapitány és legénysége a kontinensre érkezvén látta, hogy a bennszülöttek tea jellegű italt készítenek belőle. Innen adódhatott, hogy egyszerűen teafának keresztelték el, holott semmi köze ahhoz az italhoz, amit hagyományosan teaként fogyasztunk.

Az autóillatosítók kezdetben csak a gépészet és a rakomány kellemetlen szagától szerették volna megóvni az utasok orrát, de a mai, jobban szigetelt, korszerű autókban már inkább az élményfokozás miatt vásárolják őket. Persze az új autók belső műanyagjaiból is ki tud párologni olyan kellemetlen szag, amit nem árt elfedni, főleg az olcsó kocsiknál.

Az amerikai közönség az 1904-es louisianai világkiállításon kóstolhatta első formájában a vattacukrot, s azonnal nagy sikert aratott a rendezvény alkalmából „fairy floss”-nak keresztelt finomság (az esemény angol elnevezése Word’s Fair, a floss pedig az állagára utal: pihe, pehely). Amit még biztosan állíthatunk, hogy a világkiállításon is bemutatott, az elkészítésére szolgáló vattacukor gépet 1987-ben alkotta meg Nashville-ben egy érdekes páros: a feltaláló vénájú fogorvos William James Morrison és a cukrász John C. Wharton és az eseményen a 25 centbe kerülő papírdobozban árult találmányukból 68655 darabot adtak el.

A spanyol nyelv a kínai és az angol után a harmadik legtöbb – közel 400 millió – anyanyelvi beszélővel rendelkezik a Földön. Más becslések szerint viszont már az angolt is megelőzte. A spanyol 21 ország de facto hivatalos nyelvének számít, az Egyesült Államokban pedig már közel 40 millió spanyol-ajkú él. Bár talán meglepő lehet, a spanyol hivatalos nyelvnek számít a nyugat-afrikai Egyenlítői-Guineában, és maradtak még anyanyelvi beszélői a délkelet-ázsiai Fülöp-szigeteken is, amely egykoron spanyol gyarmat volt.

A perec születéséről több legenda is kering. Egyesek szerint már az ókori Rómában ismert volt egy, a perechez hasonlatos tésztájú, kör alakú péksütemény, amit a karperecre emlékeztető alakja miatt brecea-nak neveztek. Ebből a szóból alakult ki később a német Bretzel, majd ennek folyományaként született meg a magyar perec szó.

Ráth-Végh István kártyatörténeti könyvében azt olvashatjuk, hogy a kártyajáték feltalálása Gringonneur, 15. századbeli francia festő nevéhez fűződik. Úgy hírlik, hogy ő eszelte ki a figurákat is, mégpedig azzal a céllal, hogy elszórakoztassa VI. Károly francia királyt. Ám a király köztudottan elmebeteg volt, és hogy az ő használatára készült volna az első pakli, az csupán történelmi anekdota.

A varrótű őse az ár: az ős-kőkorban először a bőrt tövis, hegyes fa-, illetve csontszilánk segítségével kilyukasztották, s azután ezeken a lyukakon áthúzták az inakat vagy bőrszalagokat. Mindaddig, amíg a tűt nem kapcsolták össze a cérnával, a varrás igen nehéz munka volt.

Ausztriában fontos a szemkontaktus koccintás közben, no és az sem hátrány, ha elfogadjuk, hogy az osztrákok úgy tartják, ha ezt kihagyjuk, 7 rossz év vár ránk a szex terén…Az európai országok közül Németország és Franciaország is osztja ezt a nézetet.

Kínában ha elsajátítottuk a pálcikával evés művészetét, sose hagyjuk kifelé mutatva a tányérból a pálcikákat,mert azt a kínaiak tiszteletlenségnek veszik. Felfelé mutatva se hagyjuk őket, mert így a sírkövekre emlékeztetik a kínaiakat. Fontos étkezési etikett még, hogy ha ízlett is az étel, ne kapjuk be az utolsó falatot, kivéve, ha második adagot is kapni szeretnénk…

Legkorábbi említésük az évezredekkel ezelőtti időkről maradt fent. A Közel-Keleten számos nép használta, így Mezopotámiában, valamint Egyiptomban is ismerték ezt a hasznos eszközt. Persze, ezek még bronz pengékből álltak és teljesen laposak voltak. A két pengét egy vékony hajlított bronzszalag kötötte össze, az eszköz pedig a fogantyú megnyomásával nyomta össze ezeket a „lapátokat”. Való igaz, hogy nem voltak ergonomikus kialakítású darabok, de legalább a vágásra alkalmasnak bizonyultak.

Multifunkciós darab! Ha kell inkognitót ad, ha kell, demonstrál, s nem utolsó sorban praktikus a nap elleni védekezésben. Sokat elárul viselőjéről, annak ízléséről, kedvenceiről.

Napjaink legtöbbet hordott fejfedője a baseball sapka. Ha eredetére vagyunk kíváncsiak, több mint 150 évet kell visszamennünk a történelemben. Nem meglepő módon egy amerikai baseballcsapat, a Brooklyn Excelsiors tagjai viselték először a modern, lekerekített tetejű baseball sapka ősét az 1800-as évek közepén. A mai divatos kiegészítő darabok az 1940-es években hódították meg a nagyközönséget.

A New Era, az egyik legismertebb és legnagyobb múlttal rendelkező baseball sapka-gyártó cég már 85 éve készíti lehengerlő alkotásait, és 70 éve kooperál az amerikai Nemzeti Baseball Ligával. Mára a baseball sapka már teljesen kilépett a sportpályák atmoszférájából, és a mindennapi élet, az utcai divat szerves része lett.

Minden korosztálynak és társadalmi rétegnek megvan a maga kedvenc viselete: a kamionosok a hálós típust részesítik előnyben, a sztárok a szeretett csapatuk emblémájával díszített darabokat, a sportolók leginkább szponzorokat reklámoznak, a rapperek pedig a fullcap fazon propagálói..

Így lesz kerek nap, mi tegnap még csak félhold,
most már félig élő vagyok, pedig tegnap még csak félholt.
Ez az út, amit csak ketten járunk, kettőnknek van kövezve,
én magam mellé rajzollak, más maga mellé szögezne...

Az ókorban használt kesztyű olyan volt, mint a mai egyujjas kesztyű, és azt a görögök és rómaiak szinte kizárólag munkakesztyűként használták, az egyiptomiaknál ellenben ékszer gyanánt szolgált.

A VII. században jelent meg a nyugat-európai királyi udvarokban és a főpapi ornátus tartozékaként, ezért ekkoriban a méltóság és a gazdagság jelképének számított. A kesztyű a X–XI. században kezdett szélesebb körben elterjedni, s a XIII. században már nők is viselték finom lenvászonból vagy selyemszövetből készült, könyékig érő változatát.

A Szphinx (görögül Σφινξ, azaz „fojtogató”) a görög mitológia oroszlántestű, emberfejű, szárnyas lénye.

Eredete az ókori Egyiptomra nyúlik vissza, ahol oroszlántestű, madár-, kos- vagy emberfejű lény.

A név származásának egyik magyarázata szerint a Seszep-ankh (en-Hafré) kifejezés, amely Kephrén fáraó élő képmását jelenti.

Az első korcsolya használata a régmúltba, a régészek szerint egészen a korai kőkorszakra nyúlik vissza. Valószínűleg a jeges területeken a gyorsabb és biztonságosabb mozgás igénye miatt született meg ez a találmány. A korcsolyáról szóló első adatok az északi országokból származnak, később elterjedt az egész világon. A korcsolyát, mint szórakozás először Hollandiában használták.

A félholdra emlékeztető tészták története a régmúltra nyúlik vissza. A természetimádó népeknél valószínűleg már régen szerepet kapott egy-egy holdat formázó édesség, de a kovászos tésztából készített holdacskák is már a középkor óta jelen vannak a gasztronómiában.

Az, úgy tűnik, vitathatatlan hogy formáját a várost ostromló törökök holdsarló alakú jelképéről nyerte. Megszületésének időpontjában azonban a források nem egységesek.

A rozmaring a pár egymás iránti hűségét jelképezi. A hagyomány szerint a menyasszonynak a koszorújába fonják, a vőlegénynek pedig a kabátja hajtókájába tűzik.

"Valami régi, valami új, valami kölcsön és valami kék..." Az esküvő napján a menyasszonynak viselnie kell ezt a négy dolgot, hogy a közös élet szerencsés legyen.

Állítólag tilos nyitott orrú cipőt vagy szandált viselni a szertartáson, mert kicsúszik a „kezetek közül” a pénz.